Téma
Szerelmi csalódás idézetek
-
A szerető szív mindent átél, mindent eltûr, mindent megbocsát, mindent elnéz - s nem tud ítéletet mondani. Gyenge az igazlátáshoz. Túlságosan benne van a másikban, összekeveredik vele, átöleli, még a tüskéivel együtt is. Bármilyen riasztó bajt, vétket, hibát lát a másikban - ha egyáltalán lát! -, azt mondja: "Jaj, szegénykém!" Együtt fáj vele. Ha a másik a pokolba tart, sajgó, szomorú szívvel, de megy vele. Müller Péter
-
Ismét elölről kell kezdnie mindent. Nem érzett örömteli várakozást az új kezdet miatt, nem voltak csillogó reményei. Minden egyes alkalommal egyre nehezebb volt az újrakezdés, mert tovább kellett hurcolnia magával még egy kudarc ólomnehéz terhét, újabb és újabb bizonyítékát annak, hogy őt képtelenség szeretni.
-
Ha az ember szerelmes akar lenni, akkor vállalnia kell annak kockázatát, hogy a szíve összetörik, méghozzá úgy, hogy szinte már meg se lehet javítani. Vannak olyanok, akik képesek boldogan elélni e nélkül a fájdalmas élmény nélkül, de vannak olyanok is, akiknek ez nem megy. Kénytelenek vagyunk kitenni magunkat ennek, ha érezni akarjuk, hogy élünk. A határtalan boldogság és a borzalmas bánat végletei között létezünk, és kibírjuk.