Ugrás a tartalomra
Idézetem
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
×
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
Téma
Szivárvány idézetek
Abból a képességünkből, hogy mindent egyszerû alaptörvényekre vezetünk vissza, nem következik, hogy képesek vagyunk kiindulni ezekből a törvényekből, és felépíteni az univerzumot.
Philip Warren Anderson
Ha elmúlik a szerelem hát elmúlott a szerelem és lesz belőle szeretet vagy lesz belőle gyûlölet.
Spiró György
Másként is lehet harcolni a halál ellen, mint meghunyászkodással és önnön világunkba való begubózással. Szembe lehet szegülni vele - menedéket nyújtva az üldözötteknek.
Jirí Weil
Ez a valóság: az emberek olyan halott szeretethez ragaszkodnak, amely valaha élő volt.
Osho
Mindenkinek szerepe van, amit el kell játszania az életben ugyanúgy, mint a színészi pályán.
George R. R. Martin
Ki tudja, van-e Isten? De úgy kell élni, mintha lenne, különben elzüllik az ember.
Popper Péter
Két ember ül egy tutajon, amely csak egyet bír el. Az egyik lelöki a másikat, az vízbe fullad. Ez bûn? Nem, mert ha a kettő közül egy nem halna meg, akkor mindketten ottmaradtak volna.
Amit a legjobban sajnálunk az életben, az nem a sok bûn, amit elkövettünk, hanem a sok lehetőség, amit elszalasztottunk, hogy valaki más legyen belőlünk, mint akivé váltunk.
Szenvedély nélkül élni olyan, mint halottnak lenni.
Jeon Jungkook
Egyszerûen nem tudunk máshogy mûködni, mint hogy hallgatunk az ösztöneinkre, a legbelsőbb megérzéseinkre, és hagyjuk, hogy ezek legyenek az útjelzőink az életben.
Karafiáth Orsolya
Úgy is el lehet válni, hogy még szereted a másikat, csak nem tudsz vele élni.
Tisza Kata
A gyónás ereje nemcsak a tények elmondásában van, hanem inkább a bûnbánatban, az elkövetett bûnökért. És amíg ezt el nem végzi, halálos bûnben leledzik, akár ismerem az elkövetett cselekményt, akár nem.
Giuseppe Tomasi di Lampedusa
A halál olyan, akár egy fénykép: egy adott pillanatban merevíti ki a valóságot, s vannak valóságok, melyeket legszívesebben kitörölnénk.
Carmen Posadas
Az emlékek éppen olyan mély sebet tudnak ejteni az emberen, mint egy éles tőr.
Nalini Singh
Ha nem akarsz a hibáidból tanulni, akkor az élet arra ítél téged, hogy az elkövetett hibát újra és újra átéld, mert el akartad felejteni azt, hogy emberből vagy.
Csernus Imre
Van, hogy ölni kell, hogy élhessen az ember. Van, hogy muszáj megölni a bennünk élő szeretetet, hogy ne az öljön meg bennünket.
Ahhoz, hogy valakiből mûvész legyen, vagy ki kell tudnia zárni maga körül a világot, vagy ha tudatában van, hogy hallgatják, annak stimulálnia kell.
Mary Westmacott
Az élet nem az, amit az ember átélt, hanem az, amire visszaemlékszik, és ahogy visszaemlékszik rá, amikor el akarja mesélni.
Gabriel García Márquez
Létezni annyi, mint érzékelhetőnek lenni. Így hát önmagad megismerése csakis mások szemén keresztül lehetséges.
Az igazság a benyomások harca. Az ember csak azt látja, amivel hajlandó szembenézni; nem az számít, amit nézünk, hanem amit látunk, és amikor a különböző benyomások küzdenek egymás ellen, az igazság megtalálja a módját, hogy veszítsen, és a szörnyeteg kitör végül.
« Előző
1
…
7
8
9
10
11
…
36
Következő »