Téma
Tanárok idézetek
-
Az a tény (...), hogy a tudományos élet vezető státusait (professzor, tanszékvezető, akadémikus) szerte a világon nagyrészt férfiak birtokolják, nem arra vezethető vissza, hogy értelmi képességeik felülmúlják a nőkét. Sokkal inkább arra, hogy a tudományos szakma rendkívül kompetitív: a tanulmányok közlésének, a fokozatok megszerzésének, a disszertációk megvédésének és a kutatási támogatások elnyerésének szigorú versenyére épül. Miközben a férfi tanárok túlnyomórészt teljesítményorientáltak, női kollégáik hozzájuk képest nagyobb hangsúlyt fektetnek magára a tanításra és a hallgatók előmenetelére. Bereczkei Tamás
-
A főiskolán az a jó, hogy megválaszthatjuk magunknak a tanárokat, és - bizonyos keretek között - a tanrendünket is mi magunk állíthatjuk össze. Amikor elkezdtem, apám azt tanácsolta, hogy ha tehetem, elsősorban tanárt válasszak, ne tantárgyat. Persze tudta, hogy bizonyos tárgyak nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy megkapjuk a diplomát, de azt is, hogy egy jó tanár megfizethetetlen. Úgy inspirálja a hallgatókat, hogy közben szórakoztat is, ráadásul az ember rengeteget tanul anélkül, hogy észrevenné. Nicholas Sparks
-
Nincs olyan, hogy "nevelés". Csak értékek, elvek és célok léteznek, amelyek bennünk élnek s amelyeket megpróbálunk továbbadni. Hogy végül jó kertészei leszünk-e csemeténknek, vagy gyermekünket vésővel és kalapáccsal alakító szobrász, majd húsz-harminc év múlva elválik. Az élet nagy hátránya, hogy nem visszafelé éljük: amennyivel bölcsebbek leszünk harminc év múlva, azt legföljebb arra használhatjuk, hogy esetleg könyvet írunk a nevelésről. Szendi Gábor
-
Mások által meghatározott formákban dolgozunk. Aztán az állam és a gazdasági élet magasan képzett munkaerőként fog kihasználni bennünket - tudásunkat a politikusok és az ipari vezetők által meghatározott módon és az ő javukra fogják hasznosítani és felhasználni. Amikor tanulunk, akkor is egy mások által létrehozott rendszer cselekvőképtelen munkásai vagyunk, készen vásárolt, megrendelt munkaerőként olyan rendszereket kell szolgálnunk, amelyeket nem hagytunk jóvá, olyan politikusoknak kell engedelmeskednünk, akiket nem tisztelünk, és akiket mi sosem választottunk volna meg. Jens Bjorneboe
-
Gyakran megtörténik, hogy egy iskolás fiú jobban el tudja magyarázni a feladatot, mint a tanáruk. A diáktárs azért tud a tanárnál jobban segíteni, mert sokkal kevesebbet tud nála. Azt a feladatot akarjuk a nebulóval megértetni, amivel csak az imént találkozott. A tanár pedig olyan régen szembesült ezzel, hogy már el is feledte. Clive Staples Lewis