Téma
Táplálkozás idézetek
-
Tévedés azt hinni, hogy a genetikai meghatározottsággal szemben tehetetlenek vagyunk. Igen, a genetikai kód bele van programozva a DNS-be, de a magas vérnyomás, a magas koleszterinszint vagy a nikotinfüggőség és a túlzott evésre való késztetés igen jól kezelhető, illetve jó eséllyel megelőzhető. Vannak diéták, vannak tabletták, van akaraterő és van kitartás, és vannak tanácsokkal szolgáló szakemberek. Az, hogy valakiben genetikailag jelen van a késztetés, még nem jelenti azt, hogy bele is kell törődnie abba, hogy a sorsa eleve elrendeltetett. Rudi Westendorp
-
A víz az egyetlen ital, mely igazán oltja a szomjat; innen van, hogy csak nagyon kis mennyiséget lehet belőle inni. A többi folyadék, amit az ember megiszik, csak enyhítőszer; és ha az ember mindig csak vizet innék, sohase mondták volna az ember egyik kiváltságának azt, hogy: akkor is tud inni, amikor nem szomjas. Jean Anthelme Brillat-Savarin
-
A répától a dohányfüstig minden, ami a szervezetünkbe kerül, hatással van a bőrünkre is. A testmozgás jót tesz, a stressz árt a bőrnek. A lakóhelyünk is fontos szerepet játszik: talán nem meglepő, hogy aki közel él a természethez, annak egészségesebb a bőre, mint aki egy szennyezett levegőjû nagyvárosban lakik. Feltételezések szerint bőrünk állapotát 75 százalékban az életmódunk határozza meg - mindössze 25 százalékban függ a génjeinktől.
-
A génjeid önmagukban nem határozzák meg, hogy kivé fogsz válni. Míg a szüleinktől kapott genetikai anyagunk állandó, ma már tudjuk, hogy a génjeink folyamatosan dinamikus kölcsönhatásba lépnek környezetükkel. Sok különböző tényező, például a táplálkozás és a stressz befolyásolja a gének kifejeződését. A génexpresszió egy fontos folyamat, mert jelentős szerepet játszik az egészségünk és közérzetünk alakításában és abban, hogy milyen személyekké válunk.
-
Agyunk nem légüres térben van a koponyánkban, hanem tápanyagokat és növekedési faktorokat tartalmazó oldatban "úszkál". Ez az oldat rendkívül kényes, és nagyban meghatározza agymûködésünket. Ideális esetben vérnyomásunk, vércukor- és vérzsírszintünk kiegyensúlyozott, szervezetünkben nem túl nagy az oxigéneredetû szabad gyökök koncentrációja, és testünk gyulladásszintje sem túl magas. Ma már tudjuk, hogy mozgással ezek mindegyike pozitív irányba mozdítható, így aki rendszeresen edz, annak agya "szebb világban él". Anders Hansen
-
A Földön minden összefügg, és a Föld a Naptól függ, az eredeti energia forrásától. Az emberek nem tudnák a növényeket utánozva begyûjteni a Nap energiáját? A Nap 90 perc alatt annyi energiát ad át a Földnek, amennyit az egész emberiség egy év alatt fogyaszt el. Amíg a Föld létezik, a Nap energiája kifogyhatatlan. Annyit kell tennünk, hogy nem fúrjuk tovább a Földet, hanem felnézünk az égre.