Téma
Tél idézetek
-
Az ember ezer évet vár, képtelen moccanni is. Jégbe temetett test. Tökéletesen konzervált. Haj, bőr, körmök, ruha, ékszerek, minden érintetlen, minden a helyén. Nem halott, csak alszik. Csak néma. Azután megszólal egy hang - vajon ennyi is elég, hogy megolvassza ezt a jéghegyet? Hogy újból lélegezni kezdjünk, ismét kicsorduljon a könny, a nyál, áramlani kezdjen az erekben a vér? Színt varázsoljon az arcra, hajat fényesítsen, felforrósítsa a bőrt? A test felpezsdül, a kéz simogatásra, a száj csókra vágyik. És ehhez a csodához csupán azt az egy hangot kellett hallanunk. Az egyetlen lehetséges magyarázat, hogy az ember mindvégig szerelemes volt. Csak mozdulatlanul várt a jégtömb alatt.
-
E szent napon csendet szitál az ég le, Nem ordít az ordas, nem csörtet a vadkan, Erdőn, havon, a jajj, amit sír az égre. Bárányszívünk megül édes hangulatban. Padomnál mosolyogva éjbe rebben A téli rém. Merőn utána nézek. Hárfa sem zeng ma szebben, szelídebben, Mint a szél, amit az égre hangolt A karácsonyi szent igézet.
-
Falun kell a sötétség, mert csak a sötétben mer forrni a bor, érni a tök, nőni a gyerek, álmodni a leány, ölelkezni a gazda. A sötétben pihennek jóízût a kertek, fák, állatok és emberek. A kimerített kút megtelik vízzel, pirossággal a mező, és az őszi cinke még hajnal előtt elindul az erdőről, hogy téli vendégszereplését elkezdje az emberek között. Krúdy Gyula
-
Az öblös fotelban elterpeszkedve beitta a tél varázsos szépségû, nyugalmas hangulatát, pislákoló gyertya és illó fenyőgyanta illatát szívta a tüdejébe, és azt gondolta: boldog. És mindössze ennyi az egész; amíg megszállottan, kétségbeesetten ûzte a jó érzést, az félénken elbújt előle, ám most, midőn leült csendesen, előmerészkedett és rátalált. Vavyan Fable
-
Mikor megkezdődik a havazás, az első napon, mikor szánok jelennek meg az utcán, kellemes nézegetni a fehér földet, a fehér tetőket, jólesik belélegezni a friss levegőt, ilyenkor szokott az ember ifjúságára emlékezni. A vén, dérlepte hársak és nyírfák jóindulatúaknak látszanak, közelebb állnak a szívhez, mint a ciprusok és pálmák, az ő szomszédságukban már nem is akaródzik az embernek a hegyekre és tengerekre gondolnia. Anton Pavlovics Csehov