Téma
Természet idézetek
-
A Természet kegyetlen, csakis egészséges gyermekeit gondozza, a betegeket magukra hagyja, sőt, fenyegető fegyvereket szegez létüknek. Tudod, nekem a Természet régen csupán képkiállítás volt, hogy szellemem és kezem erejét gyakoroljam rajta, de ez most megváltozott, mert nem érzek, nem sejtek semmi mást, csakis a Természet rettenetét. Ernst Theodor Amadeus Hoffmann
-
A madárnak tolla van, az állatnak bundája, prémje; a mezőkön fû nő, s a fákon levelek, amelyek megújulnak minden esztendőben. Élő lelke van a Földnek, a talaj a húsa, csontjai a hegyi kőzetek összefüggő rétegei, porcogói a tufatömegek, vére - a vízerek; a szíve körüli vértó pedig a nagy Óceán. Azért lélegzünk, mert vérünk az ütőerekben felduzzad és tovafut, így van a földi tengereknek apálya s dagálya. A világ testét az egész Földet kitöltő tûz melengeti belülről, a mélyből, kiárad az élő lélek parazsa a gyógyító forrásokból és tûzhányókból, például Szicília szigetén az Etna hegyéből. Leonardo da Vinci
-
Az ember minden tettre képes, amelybe nem hal bele rögtön. A lassú halál, a kínszenvedés csupán akkor rémíti meg, ha már kezdetét veszi. Sokan ezért nem tartanak attól, hogy az eszeveszett erdőirtás, légszennyezés miatt felmelegszik az éghajlat, megolvadnak a sarki jéghegyek, kiáradnak a vizek és elnyelnek mindent. Nem tartanak attól, hogy elfogy az oxigén, az élelem, az ivóvíz. Mert most még van, ha egyre silányabb is. Vavyan Fable