Téma
Tudomány idézetek
-
Az áltudományos okoskodások, magyarázatok egyik jellemzője látszólagos egyszerûségük. A Föld, a világ keletkezésének problémáját, archeológiai rejtélyeket néhány mondattal tudnak megoldani. Az egyszerûség azonban mindig csak látszólagos, mert a magyarázat elfogadása egy sereg ellentmondást eredményezne más ismeretekkel, melyek feloldásához csak úgy juthatnánk, ha a magyarázat racionális értelmezésénél lényegesen bonyolultabb lenne. Beck Mihály
-
A tudomány olyan, mint a folyam, amely nemzeti határokkal körülzárt országban ered, de átömlik a határokon, idegen folyók ömlenek belé, más folyamokkal egyesül s végül a tengerbe szakad: az emberi szellem közös medencéjébe, amelyen mindenki, aki ért a navigációhoz s akinek van mit szállítania, szabadon hajózhat. Zsolt Béla
-
A civilizáció hajnala óta az emberek sóvárogtak megérteni világunk alapvető törvényeit. Van valami nagyon különleges az univerzumunk határaival kapcsolatban. És mi lehetne különlegesebb, mint hogy nincsenek határai? Ezért nem lehet határa az emberi igyekezetnek sem. Mind különbözőek vagyunk. Bármily rossznak tûnjék is az élet, mindig lehet egy célunk, amit sikerre vihetünk. Amíg élet van, remény is van.

A tudomány nem arról szól, hogy én pontosan tudom, hogy mi hogy van. Én azt tudom megmondani, és minden tudományosan gondolkodó tudós azt tudja megmondani, hogy ha bizonyos körülmények között ezt meg ezt csinálom, annak megjósolhatóan az és az lesz az eredménye. Az elmélet, az teljesen érdektelen. Csányi Vilmos
-
A tudományt is hinni kell (mert nem lehetünk egyszerre építészek és orvosok, tehát jó esetben elhisszük, amit mások erről mondanak), és (...) végső soron mindig kell hit és bizalom a tudáshoz - de a tudományt nem csak hinni kell: a tudományt egy olyan tudásfelfogás jellemzi, amelynek keretében bármely tudásállítás elvben bármikor (és ha kell, mindig újra) az ellenőrzés körébe vonható.