Téma
Tudomány idézetek
-
Mérhetetlen áldásban részesültünk. Kiváltságosak vagyunk, és nem csak abban a tekintetben, hogy örömünket leljük a bolygónkban; lehetőséget kaptunk annak megértésére, miért van nyitva a szemünk, és miért látja abban a rövid időszakban, mielőtt örökre lezárulna, éppen azt, ami elé tárul. Úgy vélem, ebben rejlik a válasz azoknak a korlátolt gondolkodású zsugoriaknak, akik mindegyre azt firtatják, mi a tudomány haszna. Richard Dawkins
-
A tudomány jövőt fürkésző törekvései, és az ennek nyomán születő következtetések a már megismert és kipróbált törvényszerûségek további általánosításán alapszanak. Az így születő tudományos előrelátások egy része, mondhatjuk, hogy döntő többsége, a későbbi korok során módosul, megváltozik. Az alapirányok azonban általában megmaradnak, és a változások csak a kivitel módozatait érintik, mégpedig az új objektív törvények és összefüggések felismerése következtében. Ezekkel a változásokkal, nehézségekkel a tudomány mûvelői tisztában is vannak, és nem szégyenük ezt bevallani. Nem vindikálják maguknak a csalhatatlanságot, mint a tévelygések kufár apostolai.
-
A tudományt az emberi megismerés eredményének tekintjük, és pontosan tudjuk, hogy hozzátartozik a "tévedni emberi dolog" nem tudományos, de ettől még érvényes alapigazsága. Ezt enyhíti, hogy a mindennapi tudományos munka nem a természeti törvények utáni hajszából áll, már csak azért sem, mert így meglehetősen kevés sikerélmény érné a tudósokat. A mindennapi tudományos munka kisebb-nagyobb objektív igazságok gyûjtését és bizonyítását jelenti, valamint szûkebb vagy tágabb körben érvényes modellek építését és ezek érvényességi körének vizsgálatát. Ezért tudja a tudomány a saját tévedéseit is objektíven kezelni és szükség esetén akár az évszázadok óta elfogadott természeti törvényeket is elvetni úgy, hogy az a tudomány erejében való hitet nemhogy nem ássa alá, hanem épphogy megerősíti. Mérő László
-
A tudományos haladás kiterjesztette a természet csodáinak tartományát, úgyhogy ma már az atomok legparányibb zugaiban és a legtávolabbi galaxisokban felismerjük (...) a rendet. Ám a tudomány a maga módján meg is indokolta a rendet. Nincs többé szükségünk teológiai magyarázatokra egy hópehely vagy akár az élőlények mivoltának megmagyarázásához. A természeti törvények olyanok, hogy az anyag és energia önmagát képes szervezni a minket körülvevő bonyolult formákba és rendszerekbe. Paul Davies
-
Vallás és a tudomány párhuzamosak, és a távoli jövőben ugyanahhoz a célhoz jutnak. Ennek megvalósítására legjobb, ha állandóan törekszünk a tudomány lényege és célja és a vallásos hit megértésére. Akkor világosabb lesz az, hogy bár a módszerek különböznek, mivel a tudomány általában az értelemtől függ, a vallás pedig a hittől, a haladás értelme és iránya teljesen megegyezik. Max Planck
-
Az anyag és a szellem, a lét és tudat valóságos viszonyát felismerve, a természeti törvények mögött az ember már nem az isteni bölcsességet csodálja többé, hanem feltárásukban a tudomány felemelő és izgató hatalmát értékeli. Minél jobban sikerül e törvények mélyére hatolnunk, annál inkább elhalványul bennünk a természetfeletti erőkbe vetett hit érzelmi igénye is és válik a természetbúvár kutatómunkájában szabaddá.
-
A tudomány világába lépés helyes oka az igazság keresése. Talán a mûszaki érdeklődésûek számára az innováció iránti vonzalom és a menő mûszerekkel, azaz a csúcstechnológiával való munka lehetősége. Általános vonzerőt jelenthet a tudományos környezet, a folyamatos tanulás, az új felfedezések lehetősége, és - azok számára, akik szeretnek tanítani - a lehetőség, hogy a jövő tudósgenerációit taníthatják. Egy ilyen motivációval rendelkező fiatal számára szinte nincs más választás, mint a tudomány valamelyik területére lépni. Szabó Csaba
-
A tudomány tévedések sorozatán keresztül halad előre a hibák folyamatos kiküszöbölése útján. A téves következtetéseket nem kerülheti el, de nem tekinti véglegesnek őket. Csak olyan hipotézisekkel hajlandó dolgozni, amelyeket megfigyelések útján ellenőrizni lehet. Hipotézisek sorozatát próbálja ki ilyen módon. Bukdácsolva ugyan, de a tökéletesebb megértés irányában halad. Carl Sagan
-
Az igazságnak a tudomány bármely területen történő felfedezését egy kirakós játék darabjainak összeállításához lehetne hasonlítani, az egyes elemek pedig a megfigyelések, tanulmányok, adatpontok. Ezek összeillesztése közben a kirakós megoldása egyre könnyebbé válik, amint a teljes kép - esetünkben az igazság - előbukkan.