Téma
Unalom idézetek
-
Szinte az irrealitásig megnő mindennek a súlya, ha az ember fogoly, és csak néhány levelet kap. Egy szándéktalan mondat, amely ha más körülmények között íródik, semmit sem jelentett volna, villámmá lehet, és tönkreteszi az ember életét, mint ahogy egy másik mondat hetekre melegséget adhat, noha éppoly szándéktalanul íródott, mint az első. Hónapokig tudunk tépelődni olyan dolgokon, amelyeket a levél írója már a boríték leragasztásakor elfelejtett. Erich Maria Remarque
-
Mindenki eltéved egyszer. Vannak, akik rossz vonatra szállnak, rossz helyen fordulnak be az úton, félrelépnek a sötétben, gödörbe esnek, rossz emeleten lépnek ki a liftből, vagy eltévednek az uszodában, amikor fáradtan keresik a partot a folyton mozgó emberfejek között. Minden eltévedés a káosz létét bizonyítja, a világ játékos-gonosz fintorral csavarodik egyet, ami kívül volt, az belülre kerül, ami belül volt, az lesz a különleges. Az ember előbb vagy utóbb megtanulja, hogy a valami, amit térnek nevez, értelem nélküli üresség csupán. Havasréti József
-
Az embernek nincs hatalma a saját élete felett, nem szabad akaratunk irányítja létünket, nem vagyunk döntéshelyzetben, az életünk csak úgy megtörténik velünk, s mire észbe kapunk, már el is telt. Erre a végtelen unalomra azóta a kapitalizmus legkomolyabb iparágai épültek: szórakoztatóipar, tömegkommunikáció, vendéglátóipar, szexipar, turizmus, kábítószer-kereskedelem és még sorolhatnám. Õk az unalomûzők. Az unalomûzés több száz éve a legjobb üzlet. Cserna-Szabó András
-
A modern kor legmeghatározóbb emberi létélménye: az unalom. Addig csak az arisztokrácia és néhány jobb módú nő unatkozhatott. Az őskori ember, a középkori paraszt vagy az újkori proletár nem ismerte az unalmat, dolgozott a saját és a családja létfenntartásáért, aztán este eldőlt, mint a zsák, és már aludt is pirkadatig. Nem kellett neki se altató, se keresztrejtvény. De immár kinyílt az út a széles polgárság előtt az unalom felé. Cserna-Szabó András