Téma
Univerzum idézetek
-
Mindenkinek vannak aggodalmai. Azért aggódunk, mert intelligens lények vagyunk. Az intelligencia pedig előre tervez, hiszen ez a lényege; ugyanaz az intelligencia, amely lehetővé teszi, hogy tervezzünk, reménykedjünk, elképzeljünk és feltételezzünk dolgokat, azt is lehetővé teszi, hogy aggódjunk, és a dolgok negatív kimenetelére számítsunk. Norman Doidge
-
A közöny globalizációjának lehetünk tanúi. Terjed a konfliktusok kultúrája, ami arra buzdít, hogy csak magunkra gondoljunk, hogy szappanbuborékban éljünk, ami, bármily bájos is, elrugaszkodik a valóság talajától. Hozzászoktunk mások szenvedéséhez. "Ez engem nem érint. (...) Semmi közöm hozzá. Majd megoldják. Nem az én dolgom." De ha senki sem hibás, akkor mindenki hibás.
-
A lényeges, látja, az, hogy az ember ne legyen szabad, és töredelmesen engedelmeskedjék egy nála nagyobb csirkefogónak. Ha majd mindnyájan vétkesek leszünk, az lesz a demokrácia. Arról nem is szólva, hogy bosszút kell állnunk, kedves barátom, kényszerûen magányos halálunkért. A halálban magunk vagyunk, a szolgaság viszont közös. A többiek is megkapják a magukét, és velünk egy időben, ez a fontos. Mindnyájan együtt, végül is, de térdre hullva és lehajtott fővel. Albert Camus
-
A fájdalom valójában a sokat szenvedett ember lelkének a tisztítótüze. (...) A fájdalom egy megtisztulási folyamat. Ha én át merem lépni a fájdalmat valamivel kapcsolatban, akkor rögzül bennem, hogy legközelebb mire kell figyelnem ahhoz, hogy ezt vagy azt a hibát ne kövessem el újra. Ha ugyanis újra elkövetem, akkor már tudatosan okozok fájdalmat, hiszen tapasztaltam, hogy adott cselekedetemnek mi a következménye. Csernus Imre