Téma
Vélemény idézetek
-
A diktatórikus felépítésû rendszerben természetes és megszokott társadalmi aktus az elhallgatás: ott néha még arról sem beszél a sajtó, amiről lehetne. A vadkapitalizmusban ennek az ellenkezője történhet: akkor is közzéteszi a hírt a média, ha nyilvánvaló, hogy ezzel mindenkinek árt. Csak a demokratikus rendszerekben bízhatunk a korrekt, kölcsönös bizalomra épülő kapcsolatokban. Nógrádi Gábor
-
A történelmi eseményekben az úgynevezett nagy emberek csupán címkék, csupán nevet adnak az eseményeknek; ezeknek, akárcsak a címkéknek, épp a legkevesebb közük van magukhoz az eseményhez. Minden cselekedetük, amelyet ők maguk szabad akaratukból eredőnek tartanak, történelmi értelemben eleve meghatározott, mivel összefügg a történelem egész folyásával, tehát korántsem tetszés szerint való. Lev Tolsztoj
-
Nem mindenkinek van előítélete a bőr színével szemben. Nem mindenki antiszemita. A többségből csak a kisebbség az, a hangoskodók. De a nagy többség hallgat, egyedül a maga dolgával törődik, és ez a hiba. Hogy azzal nem tünteted el a levéltetût a rózsáról, ha úgy teszel, mintha nem volna ott. Azzal sem, ha más rózsát vásárolsz. Azt kell megvédened, amid van. El kell pusztítanod a levéltetût. Csak ott a baj, hogy nem mindenki szeret kertészkedni.