Téma
Vezetői idézetek idézetek
-
Két fiatal láma, papjelölt haladt egy ünnepnapon a templom felé egy erdőn át, hogy istentiszteleten vegyenek részt. Amint vidáman mendegéltek, észrevették, hogy egy öreg anyóka rőzsével a hátán a hídon megbillenve beleesett a patakba. Az egyik odaszól a másiknak, mit tegyünk? Nem mehetünk oda segíteni, mert sáros lesz a sarunk, és így nem engednek be az Isten házába. A másik rá sem hederít az aggodalmaskodóra. Odamegy az anyókához, kisegíti a patakból, elviszi egy darabon a biztos útig a rőzséjét és elköszön tőle. Vidáman, fütyörészve tér vissza, míg a társa megrökönyödötten áll, és várja. Továbbhaladnak. A segítő kispap szökellve halad, a másik egyre lassabban, egyre komorabban. A segítő láma ekkor odafordul a társához, és így szól hozzá: "Te még mindig cipeled?" Bagdy Emőke
-
Ha hívsz, nem mondom azt neked, hogy mindennap egy kicsit belehalok a hiányodba. Nem mondom, mennyire várom már, hogy lássalak. Nem mondom, hogy bárcsak már itt lennél. Sőt azt sem, hogy minden áldott este a könnyeimmel küszködöm, mert olyan ez, mintha egy darabot téptek volna ki belőlem. Leitner Olga
-
A modern szenvedés azért jár annyi fájdalommal, mert felkészületlenül ér minket; szentül hisszük, hogy a szenvedés szükségtelen, hogy képtelenek vagyunk kiállni bármiféle kellemetlenséget, és körömszakadtig küzdünk, hogy kiirtsunk az életünkből mindent, ami tökéletlen. Azt várjuk, hogy az élet más legyen, mint ami, ragaszkodunk az elképzeléseinkhez, majd mélységes csalódottságot érzünk meghiúsuló várakozásaink láttán.
-
Közhely az, ami olyan mértékben igaz, hogy azt már nem is érdemes hangsúlyozni. Szeresd apádat, anyádat, hogy hosszú életû légy a földön; ne lopj; ne ölj; ne paráználkodjál... Lehet-e ennél banálisabbat mondani? És mégis: ez a pár ordító közhely, maga a tízparancsolat is lehetne a televízió legfontosabb mûsora. Mert hát: melyiket tartjuk be? Vitray Tamás
-
Minden ember sírva születik, de nem minden ember zúgolódik. Sokan állandóan panaszkodnak és csalódottan halnak meg. Ezek az emberek elrágcsálják a keserû tablettát, pedig ha egy-két korty vízzel és egy kis türelemmel nyelnék le, nem éreznék a keserûségét. Az ilyen emberek a más terhét könnyûnek találják, de a saját terhüket olyan nehéznek, mint az ólmot. Õk azok, akik mindig rossz bánásmódban részesülnek. Senki tyúkszemére nem taposnak oly gyakran, mint az övékre. A hó legsûrûbben az ő ajtajuk elé hull, a vihar legerősebben az ő ablakuk előtt tombol. A valóság az, hogy mindez csak képzelet. Õk is boldogok lennének, ha ezt belátnák. Egy csipetnyi a megelégedés füvéből olyan ízt ad a legegyszerûbb levesnek is, mint a legfinomabb királyi éteknek. Charles Haddon Spurgeon