Téma
Vicces idézetek
-
Hûvös lett és tüzet gyújtottak. A tûz mellé kiterítették a bundát, s elhevertek rajta. Az égbolt megtelt csillagokkal, s később feljött a Hold. Õ a leány ölébe hajtotta fejét, s a leány énekelt. (...) Reggel kergetőztek a harmatos fûben, mint az őzek. Aztán megferedtek a forrás vizében. Locsolták egymást és kacagtak, és az erdő csengett a kacagásuktól és a fák, a mókusok, a madarak, akik látták őket, csodálkoztak, és boldogan kérdezték egymástól: visszatért-e a világ kezdete? A boldog idő? Wass Albert
-
A készülődésnek talán sokkal nagyobb hangsúlya van, mint az ünnepnek. (...) A karácsony az úgy egészben, az egész november közepétől december végéig tartó időszak, és nem feltétlenül csak a szentestére korlátozódik. (...) Az kívánom mindenkinek, hogy a készülődést, a várakozást is már próbálja meg megélni a maga meghittségével!
-
A vállamra telepedő évek során rájöttem, hogy nincs új a Nap alatt; ha örömöt akarunk, a jót kell utánoznunk, az igazat kell újrateremtenünk, a szépet újraálmodnunk. És meg kell osztanunk titkainkat. Szét kell szórnunk aranyainkat, mert igazán csakis az a miénk, amit másokba átültettünk, másokkal megértettünk, elfogadtattunk. Tar Károly