Téma
Vő idézetek
-
A nő mindennap egy nappal öregszik, tehát a nő mindennap egy nappal fiatalabbnak akar látszani."Ma öregebb vagyok, mint tegnap voltam. Hogyan tûnhetnék ma fiatalabbnak, mint tegnap voltam?" Ez a nagy kérdés. És a felelet? "Fiatalabbá fog tenni az új ruha, amit ő még nem látott rajtam." És a férfi hozza az új ruhát, hogy a nő őt vele becsapja. Hozza. Mert nem elég, hogy a nő be akarja csapni a férfit, a férfi is azt akarja, hogy a nő becsapja őt. Lakatos László
-
- Szóval te jelentőséget tulajdonítasz a születésnek és a neveltetésnek? - Lehet, hogy régimódinak fogsz tartani, de azt hiszem, hogy semmi jó sem származik abból, ha az ember más társadalmi osztályból nősül. - Teljesen egy véleményen vagyok veled, barátom. Száz eset közül kilencvenkilencben valóban így van. De rendszerint a századik esetről van szó, ha rá kerül a sor, mert ebben reménykednek a fiatalok. Agatha Christie
-
Megjelent a fiú, akibe beleszeretett. Tudta, hogy megbízhatatlan, tudta, hogy semmirekellő, csakhogy ilyesmi még nem tántorított el egyetlen lányt sem a fiújától. Nem bizony. A fiatal lányok szeretik a csirkefogókat. Mindig is szerették. Beléjük szeretnek és meg vannak győződve róla, hogy ők majd megváltoztatják. A kedves, jóravaló, megbízható férjjelölteknek pedig az én időmben azt válaszolták, hogy testvérként fogják szeretni őket, amivel azok a legkevésbé sem érték be. Agatha Christie
-
Miért olyan sok a válás manapság? Azért, mert már nem nagycsaládokban élünk. Régen úgy volt, hogy amikor egy férfi és egy nő összeházasodott, az asszony sokkal több rokonnal beszélgethetett mindenféléről. A férj pedig sokkal több havernak mesélhetett ostoba vicceket. (...) A legtöbben azonban, ha megházasodunk, csak egy új társat jelentünk a másiknak. A férjnek lesz egy új haverja, de az egy nő. A feleségnek lesz még valakije, akivel mindenféléről beszélgethet, de az egy férfi. Kurt Vonnegut