Zárkózottság idézetek

Szabad akarok lenni. Önmagam akarok lenni. Miféle titkokat rejtegetünk...? Miféle árnyékok néznek ránk a múltból? Mit rejtünk a mosolyaink mögé? Gaál Viktor

Miért vonzódunk a többi emberhez?! Hiszen tudjuk, hogy mit várhatunk tőlük! Itt körös-körül milyen sok ember siet valahová, ahol nem látják szívesen. Az egyik a szeretőjéhez siet, akit nem fog otthon találni. A másik a volt feleségéhez megy, hogy kibéküljön vele, a végén összevesznek. (...) Az élet félelmes, a halál ijesztő. Szegény kis szenvedő bolondok. Mennyi szív dobog itt körös-körül. Milyen fenséges, hiábavaló zene! Aszlányi Károly

A Keserûség (...) elsődleges célpontja az ember kedélyállapota. Akit megtámad a betegség, az elveszti az érdeklődését a világ iránt, semmihez nincs kedve, és néhány év múlva teljesen magába zárkózik - miután minden energiáját arra pazarolta, hogy erős fallal vegye körül magát, annak érdekében, hogy a valóság olyan legyen, amilyennek látni szeretné. Paulo Coelho

Ebben a világban ruhák és testek beszélgetnek egymással, a lelkek pedig közben csendesen szunyókálnak, mert ez nem az ő világuk... halálra unják magukat benne, és igazából nem is értik, hogy mi zajlik körülöttük. Ez egy hamis, képmutató világ.

Minél inkább titkolt, rejtegetett kívánságokkal él együtt valaki, annál jobban meglátszik a kedélyén. Annál inkább tapasztalnia kell, hogy sok életerőt, energiát szívnak ezek el. Akaratlanul is megrontja a kapcsolatait.

A magány az nem az, ami körülvesz, Hanem az, ami hiányzik - itt belül. Bródy János

A kamaszkor valóban így néz ki, hogy a gyerek becsukja az ajtót, és azt mondja, hogy "hagyjál békén". Én mindig elmondom a szülőknek, hogy a csukott ajtó mögött egy nagyon szorongó kis lény van, aki másra se vágyik, mint hogy te ne add fel a kopogást azon az ajtón, hogy te akarj kapcsolódni akkor is, hogyha lepattint, hogy valahogy találj hozzá utat.

Egy ember, aki emberek között él, meg tud-e maradni rejtekében? A rejtőzködése már magában is árulkodó, és a visszavonult ember minden szava a ritkaság emlékezetességével hat a többiekre, és szinte kihívja a kíváncsiságot.

Ha kérdezik, ki kell mondani még a legmélyebben rejtező dolgokat is. Az mételyezi meg az emberek közti kapcsolatot, hogy mindenki visszatart magában valamit, valamit, ami épp csak annak fontos, akivel beszél. Holott az embernek mindig áttetszőnek kéne lennie. Jean-Paul Sartre

Csak önmagam tartom bilincsen, Önmagam számára nincs lángom, Szivem, reményem, hangulatom, Erőm, bizalmam, csókom nincsen. Ady Endre

Lelked kedvessége, hozzám-szívessége ó, be nagyon hiányzik! Szíved hidegétől, idegenségétől testem-lelkem fázik! Ratkó József

A csomagolás nehéz. Végesség van benne, szorongó lezártság, hogy el kell vinni azt, amire szükség lesz. Braun Róbert

Nem tudtam, mit tehet az emberrel a magány. Nincsenek rá szavak. A fájdalom, a valódi fájdalom nem a testben jelentkezik. Van valami a lelkemben, ami egyre növekszik, és karmai vannak. Belülről rág.

Miért nézünk oda, mikor minden ösztönünk azt súgja: ne nézz oda? Talán mert mindenkinek van valami titkolnivalója, ami ott van mélyen eltemetve, elrejtve a sötét titkaink mellé. És azt reméljük, hogy a bennünk rejlő szörnyeteg mindenkiben ott rejtőzik. És meg is találjuk, elég nézni és meglátjuk. Ahogy téged is meglátnak.

A szánalom olyan rémes, felesleges érzés - palackba kell zárni és magadban tartanod. Amint megpróbálod kifejezni, csak még jobban elront mindent. Paul Auster

Lelke forrong, vonzza a távol, Õrültségét maga is sejti már, Csillagot kér az ég boltozatáról, S a földön legmagasabb kéjre vár, S minden közel és minden távol Kevés keblének, oly mély ott az ár. Johann Wolfgang von Goethe

Mi sem hoz közel egymáshoz két embert olyannyira, mint a peremre szorítottság érzése, a másság, a gyökértelenség; mi sem alapoz meg erősebben egy barátságot, mint ha két lény felismeri közös magányát.

A megkeseredett ember mindig magányos. Amikor egy hegyben vagy tengerben gyönyörködik, a magánya díszleteiben gyönyörködik. Mindig egyedül áll a díszletei között. Mindegy, hányan és kik veszik körül, ők is csak díszletek maradnak. Aki megkeseredett, annak még a szerelme, férje, anyja, apja vagy a gyermekei is csak díszletek. Árnyak, szörnyetegek, akikkel egyedül küzd. Akik pont azzal a dühvel rontanak rá, amit ő érez. A megkeseredett embernek minden sérelme, dühe, bosszúvágya jogos, és minden fájdalom számonkérése, amit ő okoz, jogtalan. Nem elfordulnak tőle, hanem olyan igazságban él, amelyben helye csak neki van. Bartis Attila

Amikor bánatos vagy, magadat kicsinek, a világot hidegnek érzed. Kevés az energiád, mert a bánat felemésztette. S mivel a rád irányuló figyelemmel tudsz életerőt nyerni, fájdalmadat kikiáltod a világba. (...) Amikor szenvedsz, elvárod, hogy a másik együtt szenvedjen veled. Amikor elé tárod a fájdalmadat, lesed az arcát, hogy mennyire szomorodik el. Ha veled sír, megnyugszol, hogy nem vagy egyedül. Azt hiszed, a másik ilyenkor szeret és támogat téged, de valójában nem történt más, mint hogy őt is magaddal rántottad a gödörbe.

Mint amikor a gyermekek sírnak, Ha éjjel rossz álmot látnak, Belül úgy izzik a bánat. Az emlékek csendben fájnak.