Téma
Zárkózottság idézetek
-
Bámultam a semmibe, és feladtam a küzdelmet magányosságommal szemben. Sötét párnába burkolt. Becsuktam a szemem, és éreztem, ahogy lezuhanok egy hangtalan, képtelen helyre. Mellembe szívtam csendességét, aztán kinyitottam a szájamat és némán sikítottam. Egy kiáltással kieresztettem magamból szenvedésem intenzitását, anélkül, hogy egy árva hangot hallattam volna. Addig ömlött belőlem, míg semmi nem maradt, csak forma nélküli létem, a bennem élő egyedüllét érzésébe burkolva.
-
A magány szubjektív dolog, azt takarja, hogy aktuális emberi kapcsolataink mennyiségben és/vagy minőségben eltérnek a számunkra szükségestől, ideálistól. Párkapcsolatainkban is élhetünk tehát magányosan. Az olyan párkapcsolatok, amelyekben sok a konfliktus, de kevés a pozitív érzelem, támogatás, közelség, rosszat tesznek az egészségünknek - még a válásnál is rosszabbat -, míg a jó, meleg, intimitást is kielégítő párkapcsolatok védőhatással vannak ránk.
-
A múltba kapaszkodsz, fontosnak tûnik előtted, mert átélted, de az már tegnap, és nincs már hatalmad fölötte. A jövő csábít, mert álmodban ízlésed szerint formálhatod, de tulajdonképpen még nem létezik, és hiába foglalkozol vele. A jelen oly kicsi, hogy semmi értéket sem tulajdonítasz neki, s mégis egyedül az van hatalmadban, és élted a jelen pillanataiból tevődik össze.
-
Ily édesen szenvedni; szomorkodni, anélkül hogy tudnád - miért?... az egyedülvalóságot jobban kedvelni minden mulatságnál; örömest magánosan lenni a világos tavaknál, a kőszálakon és a homályos erdőségben, minden gyönyörûséget csak az kies természetbûl szívni vagy csak egyetlen egy léleknek társaságát kívánni, akinek ezt mind megmondhatnád, és aki azt mind elfogadná... Micsoda, ó, micsoda állapot ez? Itt olvadnak egybe a menny gyönyörûségei a kínok helye gyötrelmeivel. Kármán József
-
Megesik, hogy olyasmi történik, amire már nem is számítasz. Mert elképzelhetetlen volt számodra, hogy egy réges-rég elfeledett érzés valahonnan mélyről még felsejlik és erőre tud kapni benned annyi "nyûglődve" töltött év után. Nem tudod, mit kezdj vele, hova tedd, mert hát a kirakatba mégsem lehet... Hogyan kell viselni, kezelni, hogyan kell ahhoz viszonyulni, akihez legszívesebben sehogy sem viszonyulnál? Rengeteg átláthatatlan kérdés, amire nincs válasz. Ám mégis, van válasz. Van válasz, mégpedig benned. Mert ezekre a kérdésekre senki sem válaszolhat helyetted. Csak te. És te pontosan tudod a választ. Csitáry-Hock Tamás
-
Életem célja, hogy még unalmasabbá tegyem az amúgy is unalmas hétköznapokat. Olykor arra gondolok, hogy talán több személyiség is lakozik bennem. Ám ez hazugság. Képzelgés. Mivel mindenki, aki bennem lakozik, a részemet képezi. A több százmillió én, aki bennem él, valamint az őket csomagolásként magába foglaló én egy nagy egységet alkot, ami én vagyok. Mivel több százmillió én lakozik bennem, szinte mindig ellentétben áll egymással az, amit mondok, és az, amit gondolok. Ám ezeket az ellentmondásokat többnyire azok az énjeim idézik elő, amelyek a csomagolás alatt lapulnak. Kanehara Hitomi
-
Mindenki különc, és pontosan ez a dolog lényege. Ünnepelnünk kellene az egyediségünket ahelyett, hogy szégyenkezünk miatta. Mindnyájunknak megvannak a magunk hóbortjai. Az emberek sokat ártanak maguknak azzal, hogy igyekeznek elrejteni önmaguk elől valódi énjüket pusztán azért, mert félnek attól, vajon mit gondolnak majd róluk a többiek. Johnny Depp