Ady Endre

Maradjon meg az én nagy álmom Egy asszonyról, aki szeret S akire én örökre vágyom.

Megálljatok, kínok, sebek, Ne siessetek. Meghalok én szépen, szabállyal, De beszédem van a Halállal.

Fölpattant, nagy, halott szemeink Kérdve világítják az éjünk: Miért nem voltunk jók egymáshoz, Amikor éltünk?

Föl-földobott kő, földedre hullva, Kicsi országom, újra meg újra Hazajön a fiad.

Mikor fogunk már összefogni? Mikor mondunk már egy nagyot, Mi, elnyomottak, összetörtek, Magyarok és nem-magyarok?

Én asszonyom, ugy-e, hogy így lesz? Örök lesz a mi nagy csatázásunk S örök a nászunk.

A tegnapi nap a halottaké s az emlékezésé volt. A csendes temetők felékesültek. Az ősztől letarolt sírhalmokon melegítő világító mécsek égtek, koszorúk feküdtek. (...) Aztán, öregbedett az este, kialudtak a mécsek. Az emlékezők serege hazatért... Egy esztendeig ismét éjszaka lesz a temetőben.

Akarom, mert ez bús merészség, Akarom, mert világ csodája: Valaki az Értől indul el S befut a szent, nagy Oceánba.

Nem tudjuk szeretni magunkat És nem hisszük el, hogy szeretnek.

Ki társam lenne, nekem nem kell S vágyottam nem vágy társul S aggulok éhes szerelemmel.

Akarom, hogy szeressetek, Akarom, tisztán lássatok, Akarom, hogy szeressetek.

Vallom és hirdetem, hogy nincs értékesebb, hatalmasabb és szebb, mint az élet. Mindig szép és mindenütt. Fetrengett a lelkem sokszor porban is, sárban is. De mindig új és új magasságai jöttek az életnek.

Nem kellenek a megálmodott álmok, Új kínok, titkok, vágyak vizén járok, Röpülj, hajóm, Nem kellenek a megálmodott álmok.

Ha durcás kis arcod Egészen az arcomra Fekteted, Te, én kicsi lányom: Nem bánom: Csak a könnyeink folyanak össze.

Legkülömb ember, aki bátor S csak egy külömb van, aki: bátrabb.

Lombtalan lomb a mi lombunk, Virágölő a virágunk, Árnyéktalan az árnyékunk.

Meleg karokban melegedni, Falni suttogó, drága szókat, Jutalmazókat, csókolókat: Milyen jó volna jónak lenni.

Kúnfajta, nagyszemû legény volt, Kínzottja sok-sok méla vágynak, Csordát őrzött és nekivágott A híres magyar Hortobágynak.

Hetedhét országban Nem találtam mását: Szeretem szép, beteg, Csengő kacagását, De nagyon szeretem.

Csak egy napig fáj minden fájás, Huszonnégy óra s nem jön rosszabb, De ez az egy nap egyre hosszabb.