Ady Endre

Kifestett arcát angyalarcnak látom: A lelkem lenne: életem, halálom.

Nem bírom már harcom vitézül, Megtelek Isten-szerelemmel: Szeret kibékülni az ember, Mikor halni készül.

Új év Istene, tarts meg Magamnak S tarts meg mindenkit A réginek, Ha lehet: Boldog új évet kivánok.

A mély gyûlölet szavai majdnem olyan jól estek, mint valamikor azok a másféle szavak. Érdemtelen voltam bár azokra és ezekre is. Nagy, önző kegyetlenséggel kívánom, hogy gyûlöljön tovább is. Még nekem is jól esik és jó hinnem néha, hogy valaki - gyûlöl.

Kitől kívánjak magának boldogságot? Van e más Isten, mint a nyomorúlt s mégis felséges "Én"? (...) Közeleg a karácsony, visszavarázsolta a rég romdadûlt Naiv-országot: mondjúk, hogy van! Van Hatalom és Gondviselés. Õrködjön maga felett, drágám, ez a hatalom.

Csak akkor születtek nagy dolgok, Ha bátrak voltak, akik mertek.

Aki tudatosan hazudik, az galád... (...) Aki ismert hazugságokat elhisz, az hülye.

Útra kelünk. Megyünk az Õszbe, Vijjogva, sírva, kergetőzve, Két lankadt szárnyú héja-madár.

Aminek éltem, amiért lángoltam: ragaszkodom ahhoz most is. Nem tagadok le semmit belőle. A régi vagyok s leszek szemem behunyásáig.

Láttalak a multkor, Mosolyogva néztél, Éppen úgy, mint akkor, Mikor megigéztél. Vérpiros ajkaid Mosolyogni kezdtek; Olyan bájos voltál, Mint mikor azt sugtad: "Édesem, szeretlek!"

Még megbocsátni Szeretek, ha nagy bûnök akadnak S másoknak inkább És néha-néha magamnak. És szeretem az embereket Szánva, őszintén: Egy kicsit valamennyi úgy jár, Mint én.

Meg kell érteni a gyermeklelket, s óvó, bizalmas társul kell odaadni neki a mi voltaképpen egyazon, csak éppen terjedelmesebb, fölnőtt lelkünket.

Jó, mert süt a Nap, Felhőzik a felhő S tán kicsi, furcsa szerencsével eljő A Holnap. A Mánál mindig különb Holnap.

Jöttem a Gangesz partjairól, Hol álmodoztam déli verőn, A szívem egy nagy harangvirág S finom remegések: az erőm.

Megöl a disznófejû Nagyúr, Éreztem, megöl, ha hagyom, Vigyorgott rám és ült meredten: Az aranyon ült, az aranyon, Éreztem, megöl, ha hagyom.

Bizony én erősen magyar vagyok, persze e voltomat is kegyetlen kritikával kísérve.

Akitől legjobban félünk: annak a rovására gúnyolódunk legtöbbet.

Szerettem. Milyen szerelem volt. Sem illata, sem fénye nem volt. Kínzó, hideg érzés, névtelen epedés, napsugár-szatírok kegyetlen játéka.

Azt hiszed, a mámor nem az én karomba fog dobni?... Nem fogsz feledni, csak ha én akarom. Sorsod hozzám van kötve.

A csúnya nőnek sok barátnője, a szép nőnek - sok barátja van.