Aldous Huxley

Ez a világ talán egy másik bolygó pokla.

Ilyen dolgokon fordul meg egy ember élete. Közbejön egy merőben abszurd, millió az egyhez véletlen, jelentéktelen mellékkörülmény - és megváltoztatja az ember életét. (...) Kétlem, hogy az életben bármi is igazán jelentéktelen volna. Minden, ami az emberrel történik, szervesen azonos azzal, akivel történik.

Ha a rossz úton indulsz el, minden, ami történt, az ellened irányuló összeesküvés bizonyítéka lesz.

Az ember olyan lény, aki kifeszített kötélen lépked, és rúdjával érzékenyen egyensúlyoz. Rúdja egyik végén ész, öntudat, szellem, másik végén test, ösztönök és mindaz, ami tudattalan, földi, titokzatos. Ezekkel egyensúlyoz, s ez pokolian nehéz.

Egy unalmas igazságot háttérbe szoríthat egy izgalmas hazugság.

A szavak olyanok, mint a röntgensugár: ha megfelelőképpen használja őket az ember, bármin keresztülhatolhatnak.

A tények nem szûnnek meg attól, hogy figyelmen kívül hagyják őket.

Rossz olyan országban élni, ahol nincs humor. Azonban még rosszabb az az ország, ahol csak humorral lehet élni.

Akármilyen furcsa: a valóságot mindig azok az irodalmi mûvek közelítik meg a legjobban, amelyeket a legkevésbé tartunk valószerûnek.

Ha résztvevői vagyunk, tragédia, ha csak nézői, komédia.

Az egyetlen dolog, amit a jövőről tudunk, az, hogy nem tudjuk, mi fog történni.

Kicsit zavarba ejtő, hogy miután egész életünkben az emberi lét problémáin rágódunk, végül nem tudunk jobb tanácsot adni, mint hogy "próbálj meg egy kicsit kedvesebb lenni".

A szabadság nagyszerû elnevezés, ezért szeretnek élni vele. Azt gondolod, hogy ha a börtönt igazi szabadságnak nevezed, akkor az emberek rohanni fognak a fegyházba, és a legrosszabb a dologban az, hogy tökéletesen igazad van. A szó a legtöbb ember szemében fontosabb, mint maga a dolog. Azt az embert követik, aki legsûrûbben és legharsányabb hangon ismétli meg a szót.

A fejlődést talán megállapíthatják a történetírók; de sohasem érezhetik át azok, akik részt vettek a vélt haladásban. A fiatalok már beleszülettek a fejlettebb körülményekbe, az idősebbek néhány hónap vagy esztendő alatt napirendre térnek fölöttük. A haladást senki sem érzi haladásnak, senki se hálás érte, legfeljebb bosszankodik, ha valami okból a nemrég kitalált újítások csütörtököt mondanak. Az emberek nem azzal töltik az idejüket, hogy hálát adjanak az Istennek az automobilokért, hanem csak káromkodnak, ha bedugul a karburátor.

Az embernek kíméletlennek kell lennie elvi kérdésekben.

Az élet, a tények, a dolgok borzasztó bonyolultak; a gondolat, még a legnehezebbje is, csalókán egyszerû. A gondolatok világában minden tiszta és világos; az életben minden homályos és zavaros. Lehet csodálkozni ezek után, hogy az ember szerencsétlen és borzasztóan boldogtalan?

Fiatal koromban mindig azon igyekeztem - és milyen keservesen! -, hogy kifejlesszem magamban a vallásosságot és az esztétikai érzékemet. Itt van, mondtam magamnak, két hallatlanul fontos és izgalmas érzés. Az élet gazdagabb, melegebb, fényesebb, sőt szórakoztatóbb volna, ha át tudnám élni ezeket. Megpróbáltam. Elolvastam a misztikusok könyveit. Hiába, siralmas locsogásnak tartottam őket, aminthogy valóban azok is, ha az olvasó nem tud belehelyezkedni abba az érzelembe, amit a szerző megélt, amikor mûvét írta. Mert itt csak az érzelem számít.

Ha egy egyén természetes módon bensőséges kapcsolatokat keres egy másik egyénnel, bizonyos, hogy önmagának vagy a másiknak szenvedést okoz. Ha viszont elkerüli ezeket a kapcsolatokat, megkockáztatja azt a szintén súlyos szenvedést, ami a természetellenes elfojtások képében jelentkezik.

A könyvek megadják a társasági élet minden örömét, annak minden elviselhetetlen unalma nélkül.

Ha élő emberekről van szó, folyton ismeretlen és meg sem ismerhető tulajdonságokkal kell számot vetnünk. Az ember csak úgy remélheti, hogy megtud róluk valamit, ha hosszú és bonyodalmas személyes kapcsolatba kerül velük, ez pedig roppant kellemetlen, unalmas és rengeteg időbe kerül. Ugyanez az eset a folyó eseményekkel is: hogyan tudhatok meg róluk valamit, hacsak nem áldozok fel esztendőket kimerítő közvetlen tanulmányokraő De ha ezt teszem, újra belegabalyodom a kellemetlen kapcsolatok végtelen sorozatába. Nem, akkor már jobb a múlt. Az nem változik: minden ott van készen, fehér papíron fekete betûkkel, és az ember mindent megtudhat róla kényelmesen, tisztességesen és mindenekelőtt magányosan: olvasás útján.