Cserna-Szabó András

Mi bajod a Mekivel? Elérhető áron kínálja terméikeit, munkahelyeket teremt, adót és járulékot fizet a dolgozói után, ráadásul megoldja Budapest főváros krónikus vécéhiányát. A Mekinek folyamatosan tisztított, higiénikus és közel esztétikus mosdói vannak, ha nem tudnád. Ha nem lenne Meki meg Burger King, ebben a városban mindenki összefosná magát az utcán. Szügyig járnánk a szarban.

A boldogságnak nincs jelen ideje. A boldogságnak csak múlt ideje van. Most tudom, hogy akkor boldog voltam, de akkor nem tudtam, hogy boldog vagyok. Csak a boldogtalanságnak van jelen ideje, igaz, ennek múlt ideje és jövő ideje is van. Ez nem igazság.

A bölcs emberek mindig kicsit őrültek is.

A mese mindegy, a mese mindig ugyanaz. A mesélés mikéntje és az érzelmi töltet, csakis ez a lényeg!

A boldogtalanoknak nincs hely a kapitalizmusban. Csak a boldogság drogjától kábán lehet mámorosan, öntudatlanul és vég nélkül fogyasztani. A boldogtalannak elég néhány használt papír zsebkendő, amibe a taknyát belefújhatja. Egy vödör, amibe belehányhat. Egy lift, amibe beleszarhat. A boldog azonban újabb és újabb adag boldogságra vágyik, megint és megint élményrobbanásra. Valószínûleg ezért olyan boldog mindenki a reklámokban.

Én, ha csak tíz percre belügyminiszter leszek egyszer, rögtön betiltom a házasságot, elképesztő károkat csinál, emberi életeket tesz tönkre, csak roncsokat hagy maga után.

Azon gondolkoztam, hová lesz a szerelem. Mert az oké, hogy elmúlik... de hová lesz? Az egyik pillanatban még kéz a kézben vásároltok a Tescóban, a másik nap meg már a köszönésedet se fogadja. Hová lesz a szerelem? De tényleg. Összegyûjtik egy nagy szelektívhulladék-gyûjtőben? Mûanyag, papír, üveg, szerelem?

Minden kapcsolatban van elnyomott és elnyomó. A forradalom a szakítás.

Ne csináljunk úgy, mintha az életben lennének úgynevezett lényeges dolgok! (...) Nem foglalkozom én semmivel, én csak úgy tengek-lengek a világban. Minek elkötelezni magamat bármi mellett? Család, karrier, mûvészet, munka vagy bármi egyéb mellett? Mennyi az élet? Néhány hét, esetleg néhány hónap? Mire belekezdenék valamibe, már túl is vagyok a léten.

Az igazság az, hogy fogalmunk sincs, mi volt velünk az élet előtt, és mi lesz az élet után. Honnan jöttünk? Passz. Hová megyünk? Passz. Miért vagyunk itt? Passz, öregem! Mi a jó? Passz. Mi a szép? Passz. Mi a helyes? Passz. Mi az igaz? Passz. Van-e Isten? Passz. És még sorolhatnám, világunk semmi egyéb, mint passz, passz, passz.

A boldogság és a gyönyör csak időleges, mert az akarat soha nem kielégíthető, és mindig többre vágyik.

A nőstény, aki a kezedből eszik, a fejedből is fog!

Gyûlölöm a turistákat, a világ legvisszataszítóbb állatfajának tartom őket, mindent lelegelnek, amire ráírják: "látványosság". Kártékony idióták, akikkel elhitették, hogy ha híres épületek és mûalkotások előtt leszelfizik magukat, és a fotókat kipakolják a fészbukra, akkor megszûnnek söpredéknek lenni.

Az öregedés nem lassú folyamat. Egyik nap még fiatalok vagyunk, s a másikon pedig már vének. Igen, pillanat az egész, és megöregedünk. Szinte varázsütésre. Mindannyian titkon abban bízunk, hogy mi kivételek leszünk, az egyedüli kivételek, minket majd elkerül a halál, és örökké élünk. Aztán egy nap már nem hiszünk ebben többé. Ekkor lettünk öregek.

A remény mesterkedései, akárcsak az ész érvei, tehetetlennek bizonyulnak a halál kínzó tudatával szemben.

A világegyetem rángógörcsöktől sújtott mértan!

A világ vétett a semmi ellen, mikor beadta derekát az életnek.

A társadalom rendjét egyformán hiábavaló elfogadnunk vagy elutasítanunk: akár jobbra, akár rosszabbra fordul, kénytelenek vagyunk ugyanazzal a kétségbeesett konformizmussal elviselni a változásait, mint amellyel a születést, a szerelmet, az éghajlatot és a halált is elviseljük.

Nevetséges a végtelenhez viszonyítva bármilyen cselekvés.

A létezés nemcsak értelmetlen, de kegyetlen is.