Cserna-Szabó András

Az akvárium sokkal rosszabb, mint a tévé. Végképp magányos leszel tőle. Csak ülsz az üveg előtt és bámulod a halakat.

A halál előtt, a halál előszobájában, vagy hogy mondjam, megváltozik az ember személyisége. Fura dolgokat mûvel, olyanokat, amit előtte sohasem tett volna.

Az érdekházasság előnye éppen az, ami a svédasztalé - nem tud kihûlni.

Irodalom. Szó és csend. Mint a víz: két hidrogén és egy oxigén. Sok csend, kevés szó.

A betû a szorgalom, a csend a tehetség.

Az irodalomban a tények szégyelljék magukat!

Az élet-farkas a hibát mindig megtorolja rögvest és gyorsan mint a motolla mert a siker barátocskám ápol és eltakar mert az élet egy párizs-dakar hosszú nagyon de azért van eleje és van vége mert ha már folyni kell inkább folyjék a másik vére.

Az élet csak egy év. Vagy csak egy óra, egy perc, egy pillanat. (...) A többi rutin, alig emlékszünk rá a végén. Ha nem fáj, nincs is.

Maguk fiatalok mindig sietnek valahová. Mintha volna az a hová!

Ami a tehetségemet illeti: rég nem táplálok illúziókat. Elmúltam már ötven, s jól tudom, hármas fölé író vagyok. Na jó, tudok alanyt és állítmányt egyeztetni, olykor találok egy-két meghökkentő jelzőt (mint vak tyúk szemet), néha összekócolom a szórendet, tisztában vagyok felütéssel, csúcsponttal, csattanóval - de mindez hiába, mert hiányzik belőlem a tûz, a képzelet lángolása, amit nem lehet megtanulni, erre születni kell.

A próza mindaddig rab volt, míg a sorokat végig kellett írni, fogoly madár: lapszéltől lapszélig. Nem mondom, kevéskét lehetett játszani: gyakori új bekezdések, párbeszéd, ez az... De ez is rabság volt, legfeljebb cifra rabság. Mióta a sorokat nem írom végig, hát tényleg szárnyalok...

Az igazi alkimista a gyomor, mely a gyógyszerből kiválasztja a testre hasznos anyagot. A laboratóriumi alkímia a tudomány gyomra, csináljunk a fémekből gyógyszert, arcanumot a betegségek ellen!

A mennyben az emberek nem ismerik egymást (...). Szerencsére beszélni se kell. Csak ülni, oszt nézni. Mert ott boldogok vagyunk, de tényleg. Az Isten se gondol velünk, sínen vagyunk, oszt kész.

Az a baj, hogy mi magyarok a mennyet országnak képzeljük el. Pedig az dehogy az. (...) Nincsen annak se határa, se fővárosa, se zászlaja, se pénzneme, s aki ottan lakik, az nem kap személyi igazolványt sem.

A halál vendéglátóipari szempontból csak kávészünet. Az Együttérzés fúvószenekar rágyújt egy szomorú nótára, s már hozzák is az újabb kört.

Az arany (...) a desztillált kárhozat, a bukás, a vég. Csalóka fény csillogása a poshadt tavon, mosolygó arc mögött gyilkos fogak.

Nem vagyunk pótolhatatlanok. És mi következik ebből? Hogy a halál nem tud ám itt valami eszeveszetten nagy pusztítást végezni. Mert mindig van másik, tudod, ahogy a bohóc mondja a cirkuszban. Ha a fater meghal, itt vagyok én. Ha én is meghalok, akkor is lesz olyan a világban, amilyen én vagyok. Érted? Mindig lesz másik, aki miután mi meghaltunk, a helyünkre áll. Ez is azt bizonyítja, hogy az élet erősebb a halálnál. Sőt, a cserepadja is sokkal jobb. Ha pedig az élet erősebb a halálnál, most jön a konklúzió, akkor az élőknek nincs miért félniük.

Aki szambázik, az nem ér rá a halállal törődni. (...) Foglald el magad, végső esetben a munka is megteszi... Aki ugyanis csinál valamit, elfoglalja magát, annak nincs ideje a halállal foglalkozni.

A férfi alapból ne féljen a haláltól! A nő is csak addig, míg él.

Nem úgy félek ám én a haláltól, hogy akkor én most remegek, meg izzadok, hogy halál, meg ilyenek. Hanem, hogy nem tudom, hogy mi lesz. Próbáltam már belegondolni is, hogy mi lesz, de mindig csak a sötétségig jutottam. Nem tudtam tovább képzelni. És ettől olyan rossz lett, hogy nem igaz. Mert tudom, hogy nem fáj, de ha nem fáj, akkor meg mi?