Ugrás a tartalomra
Léteznek pillanatok, amelyeket szinte tapintani lehet. Az ember érzi a jelentőségüket. Egyszerûen tudja, hogy ott és akkor olyasmi történik, ami meghatározza a jövőjét. Ezeket a pillanatokat még a legkevésbé tudatos emberek sem kerülhetik el, olyan elemi erővel tolja bele őket a sors az arcunkba.
Kapcsolódó idézetek
-
Vannak az emberi életben pillanatok, amikor a feltartóztathatatlanul bekövetkezhető események egész láncolata egyetlen percbe torlódik össze. Az ember ösztönszerûleg érzi e perc jelentőségteljes voltát. Úgy rémlik előtte, mintha egy hatalmas épület meglazult alapkövénél állna. A legcsekélyebb rázkódás elegendő, hogy kiessék és véle együtt halomba dőljön az egész épület.
E. Marlitt
-
Vannak az életben pillanatok, amik jobban számítanak, mert mások, mint a többi: fordítanak a sorsunkon, és valami elkezdődik, vagy éppenséggel lezárul. Az a legkülönösebb bennük, hogy az ember pontosan tudja, mikor érkezett el egy ilyen ponthoz.
Karády Anna
-
Akadnak az életben olyan pillanatok, amelyek jelentősen megszabják a későbbiekben sorsunk irányát - mindezt azonban csak visszatekintve érzékeljük. Akár csip-csup történések is lehetnek, amelyek azonban mindent megváltoztatnak.
-
Vannak nagy pillanatok, olyanok, amik időről-időre megtörténnek, keringenek mindannyiunk élete körül, és csak arra várnak, hogy bekopogtassanak, hogy jöjjenek. Hatalmas erő van bennük, az viszont, hogy mit hogyan alakítanak, nagyban függ attól, hogy akarsz vagy nem. Akarsz élni, vagy csak éldegélsz. Mert bizony bekövetkeznek ők, csak épp az a nem mindegy, hogy a nagy változás előre visz, vagy összerombol mindent körülötted.
Oravecz Nóra
-
A sors olykor kegyetlen, egy pillanat, aztán vége, odalesz egy élet. De a sors olykor kegyes pillanatokat is ad nekünk, hihetetlen, mély pillanatokat, amiket közösen tölthetünk. Olyan véletleneket, amitől az ember már hinni kezd.
-
Van, aki mellett nem tudsz elmenni. Képtelenség. Meglátod, és egyszerûen érzed, hogy köze van hozzád. Nem tudod a hogyant, csak érzed: azt, hogy a tiéd, hogy hozzád tartozik, bele az életedbe. Nem kell keresni a pillanatokat, jönnek azok maguktól. Beszáguldanak az életünkbe és szebbé teszik azt.
Oravecz Nóra
-
Egyetlen pillanat alatt elmúlhat az élet. Előjel nélkül, az esély nélkül, hogy valamit még el tudjunk intézni, ami fontos volna - egyszerûen elmúlik. De ezt egészen addig elfojtjuk magunkban, amíg olyasvalakivel nem történik, akit az ember szeret. Csak akkor tanuljuk meg az apróságokat megbecsülni. Az ember megérti, mi az, ami igazán fontos az életben, és főleg, ki az, aki igazán fontos.
-
Vannak pillanatok az ember életében, amikor (...) megérzi, hogy ettől a másodperctől fogva valami ezentúl másképpen lesz. Nem tudja mindig pontosan kikövetkeztetni, hogy az eljövendőben milyen mértékig, mennyire és hová vezetve befolyásolja elkövetkező napjait az a valami, de hogy olyan történt vele, ami miatt az a bizonyos "ezentúl másképpen" bekövetkezett, az kétségtelen.
Szabó Magda
-
Arra gondolok, milyen furcsa, ahogy az életünk alakul. A véletlenszerû pillanatok, ha tudatos döntésekkel kapcsoljuk össze őket, no meg egy nagy adag reménnyel, olyan jövőt alkothatnak, amely előre elrendeltnek tûnhet.
Nicholas Sparks
-
Minden ember életében akad pár pillanat, mikor választásra kényszerül. Néhányan észre sem vesszük, hogy megtörténik, a többség nem is tud előre tervezni, de mindig van egy pillanat, mikor az egyik utat választjuk a másik helyett, és ennek életünk hátralevő részében viselnünk kell a következményeit. Ettől függ, milyen emberek leszünk, mások és saját magunk szemében.
Fredrik Backman