Dimitri Verhulst

Isten a számokban rejtőzik, a szám a szépség másik neve.

Maga a "mû-vész" is csak nehezen tudja leplezni elragadtatását: a semmiből létrehozott valamit, ami ráadásul teljesen haszontalan.

Ha a látható dolgokat megilleti a név, akkor ezt a jogot a láthatatlanoktól sem illő elvitatni. Szerelem. Éhség. Gyûlölet. Fáradtság. Undor. Álmosság. Még így is megeshet, hogy a világ egy napon úgy pusztul majd el, hogy nem kapott nevet minden szeglete, annyi benne a megnevezendő.

A mázli hosszú távon már képesség kérdése.

A távbeszélő csodálatos dolog, nem volna szabad leszoknunk arról, hogy egyfolytában ámulatba essünk tőle.

Nem árt, ha a végrehajtók olykor saját bőrükön is megtapasztalják, milyen az élet azokban az otthonokban, ahová egyszer már betették a lábukat.

Nagyon téved, aki azt hiszi, hogy a nép élete bárkit is őszintén érdekel. Már az, hogy a kutató mindig "tudományos indíttatásból" kíván a nép közé "vegyülni", elárulja, hogy felsőbbrendûnek tartja magát. Hogy kívülálló.

Nem az ember birtokolja a tulajdont, hanem a tulajdon az embert.

Egy elcseszett életnek minden percéről lerí, hogy az.

Aki elég éber, az még a kismutató araszolását is követni tudja.

A kutyáknak kivételes a memóriájuk: az elefántokhoz és a kígyókhoz hasonlóan ők is képesek egy életen át megőrizni ellenségeik képét az emlékezetükben, és addig nem nyugszanak, amíg elégtételt nem vettek az őket ért sérelemért.

Az ember jobbik énjét gyakran a kutyák hozzák felszínre.

A macskáknak száz életük van, de a kutyáknak száz haláluk.

Isten megteremtette a nappalt és az éjszakát, mi pedig megpróbáltuk átvészelni őket.

Az emlékezés az élet üledéke, afféle folyam aljáról felhozott, gyógyhatású iszap. Amint egy ember is csak akkor hal meg, ha már senki sem idézi fel az emlékét, s a bomlás is akkor kezdődik meg, ha senki sem álmodik velünk többé.

Előbb-utóbb mindannyiunk neve erre a sorsra jut: halott betûk sora lesz, az üresség anagrammája. Mégis: aki egyszer bekerül a Rekordok Könyvébe, az jelet hagy maga után, és bebizonyítja, hogy különb a - voltaképpen szintén irigylésre méltó - átlagnál. Az emberi lehetőségek határai - igen, ezeket tartja számon a Rekordok Könyve, s aki ezeket a határokat csak egy arasznyival is kijjebb tolja, máris könnyebben elhiteti magával, hogy nem élt hiába.

A világ megmentése mindig egy gyenge pillanatban következik be.

A magunkfajták élete épp arról ismerszik meg, hogy nemigen bolygatja meg az évszakok körforgása; a halál viszont mintha jobban kedvelné azt az időt, amikor elszárad a levél, avar lesz a lombból, és a természet mûvészi tökéllyel rendezi meg az elmúlását.

Aki ki tudja használni mások gyengéit, az a darwini fejlődéstan szerint intelligens lény.

A gondolatok úgy kapcsolódnak egymásba, mint a fogaskerekek: mindegyik mozgásba hozza az utána következőt.