Ugrás a tartalomra
Idézetem
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
×
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
Szerző
Douwe Draaisma
Nem a múltból lesz emlék, hanem az emlékezetből lesz a múlt.
Minél nagyobb az időbeli távolság, annál könnyebb észrevenni a korábbi nemzedékek tévedéseit és előítéleteit.
A tudomány és a mûszaki haladás a természeti erőforrások veszélyes kizsákmányolásához, környezetszennyezéshez és kezelhetetlen nukleáris versenyfutáshoz vezetett.
Voltak olyan elméletek, amelyek olyan mély gyökereket eresztettek a tudományban és a társadalomban, hogy szinte ideológiává váltak, és ezeket leginkább a belőlük következő megállapításokkal támasztották alá.
Hajlamosak vagyunk arra, hogy csak azt vegyük észre, amit megtanultunk látni, és figyelmen kívül hagyjuk azt, ami nem illik bele az előítéleteinkbe.
Az okok vasból vannak, így csak az tud bármit is kezdeni velük, akinek van hozzájuk kemencéje, illetve üllője, mert kalapácsával csak így tudja megformálni a magyarázatait. Szerencsére létezik egy képlékenyebb anyag is. Ezt a tényezők alkotják.
A hatalmat alááshatja, ha nem megfelelő módon gyakorolják.
Még amikor álmodozunk vagy töprengünk, akkor sem szakadunk el teljesen a külvilágtól, hisz a külvilág újra és újra eltereli a figyelmünket, illetve eszközül szolgál ahhoz, hogy fel tudjuk venni újra a fonalat.
A kartográfia presztízse a földrajzon kívül is tetten érhető. A tudomány szavakkal, számokkal és képekkel dolgozik. A kartográfiában mindhárom jelen van. (...) A kartográfia a tudományok tudománya, amely annak minden eszközét magában egyesíti. Titokban minden tudományág térképészet szeretne lenni, és ezért készül annyi tudományos atlasz.
Senki sem vonja kétségbe, hogy a csillagképeket alkotó csillagok valóban léteznek, de azt sem, hogy más felállásban is el lehetne rendezni őket.
Ha tudjuk, hogy egy gyógyszerjelöltnek milyen hosszú utat kell megtennie a tesztszakaszban, akkor egyértelmû, hogy ahhoz, hogy a szer három-négy éven belül rendelkezésre álljon, már évekkel korábban ki kell találják.
Ha egy eponíma egyszer gyökeret ver, úgy megköt, akár a beton.
A zene, a nyelvhez hasonlóan, gondos időbeli koordinációt igényel.
A radikálisan alkalmazott filozófiai kétely megszüntet minden bizonyosságot.
Minden dilemma döntések elé állít bennünket, azok pedig új dilemmákba ágaznak el. Minden választási lehetőségnek megvannak a maguk konzekvenciái, szándékolt és szándékolatlan következményei. Ha minden elágazást és az elágazások elágazásait végig kellene gondolnunk, afféle kombinatorikus robbanás következne be, azaz lehetőségek és hatások áttekinthetetlen vadonja állná utunkat. (...) A szociális és személyes természetû dilemmák többsége (...) automatikusan testi érzeteket kelt, kellemes vagy kellemetlen kísérő érzésekhez vezet. Ezek a szomatikus pecsétek bizonyos érzelmi értéket kölcsönöznek választási lehetőségeinknek. Ez az oka annak, hogy néhány elágazást már eleve kizárunk. A szomatikus pecsétek kezelhető mértékûre csökkentik az alternatívák számát.
Ha felborul az érzelmi háztartás, vele együtt ellehetetlenül a ténybeli racionalitás is.
Amikor az agy a vizuális ingerek szinte teljes megszûnése folytán szokatlan helyzetbe kerül, úgy mutatja meg a maga természetes erejét, hogy saját eszközeivel - a fantázia, az emlékek és a kettő kombinációja révén - képeket teremt, és azokat kínálja megtekintésre.
Az introvertált emberek agya természettől fogva igen aktív, míg az extrovertáltaknak külső ingerekre van szükségük.
Az agy számára nem léteznek vonuló pöttyök, ezért azokból szárnyaló galambrajt csinál.
A tudomány világán kívül a halhatatlanság hamar fakulni kezd. Aki becsavar egy új villanykörtét a lámpába, nemigen gondol már James Wattra vagy Charles Dotterre.
1
2
3
Következő »