Ugrás a tartalomra
Idézetem
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
×
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
Szerző
Fredrik Backman
Úgy tûnhet, csak föld van a balkonládákban, de a virágok alatta pihennek, a tavaszra várva. A tél bizalmat követel meg attól, aki locsol, hogy tudja, a látszat ellenére rengeteg a lehetőség.
Szél az erkélyen. Tulipánillat. A legnagyobb szerelem. Az első csók. Néhány pillanat. Egy ember, bármelyik ember, olyan kevés, elillanó esélyt kap arra, hogy ezen pillanatok valamelyikében éljen. Elengedni az időt és zuhanni. Meggondolatlanul szeretni. Felrobbanni a szenvedélytől. Néhányszor, gyerekkorunkban talán sikerül, már azoknak, akik lehettek gyerekek. De később hányszor engedhetjük meg magunknak, hogy gondtalanul lélegezzünk? Miféle érzések engedik, hogy hangosan és szégyenkezés nélkül ujjongjunk?
Az ember egy nap felébred több élettel a háta mögött, mint amennyi még vár rá, és azt sem érti, hogy történt.
Nehéz egy szülőnek elfogadnia, hogy nem védheti meg a gyerekét mindentől.
A gyerekek nem várnak a felnövéssel csak azért, mert a szüleik mással vannak elfoglalva.
Sosem hal meg semmi teljes egészében. Mindenből történet lesz, ahogy a jelen múlttá válik.
Aki már befejezte az életét ezen a földön, maga után hagy másokat, akiknek nélkülük kell folytatni. És nehéz mások nélkül folytatni. Nagyon, de nagyon nehéz maradni, és mások nélkül élni.
Barátságosnak lenni választás kérdése.
Minden élőlény szíve megszakad, ha háború van.
Az életben az a legnagyobb csavar, hogy szinte egy ember sem totális seggfej, és szinte egy ember sem totálisan nem az. A feladat pedig az, hogy az ember minél inkább a "nem az" oldalon próbálja tartani magát.
Az embernek el kell mesélnie a történeteit. Különben megfulladunk.
Az nem olyan nagyon fontos, hogy miben hisz az ember, de valamiben muszáj hinni, mert amúgy az egésznek semmi értelme.
Nem szép dolog azt gondolni, hogy az emberek megérdemlik a halált. De néha nem vagyok benne biztos, hogy egyesek megérdemlik az életet.
Néha valaminek el kell hagynia egy helyet, hogy teret adjon másnak.
Néha az embernek muszáj veszélyes dolgokat csinálnia, mert különben nem ember, csak lekvár.
Mit számít, ha egy fiú nem tud beszélni, ha cserébe csodálatosan táncol?
Mikor az ember tudja, hogy valaki titkol előle valamit, akkor idiótának érzi magát, és senki nem szereti idiótának érezni magát.
Minden sötétebb és rémesebb lesz, mielőtt minden jóra fordul.
Egy teljesen hétköznapi történet lehet vicces, szomorú, izgalmas, ijesztő, drámai vagy szentimentális, de egy karácsonyi történetnek egyszerre kell mindennek lennie.
Csak a rossz szókinccsel rendelkező emberek rajzolnak idézőjeleket.
« Előző
1
…
33
34
35
36
37
…
41
Következő »