Kányádi Sándor

Vannak vidékek ahol csak úgy lehet megmaradnunk ha kezemben a kezed és a viseltes szónak is hamva van ha félárnyékban s ha nem is boldogan száríthat szél és süthet hevet a nap míg a harmatból egy csöppnyi megmarad.

Vagyunk ketten két szép nyárfa, s búvunk egymás árnyékába.

Ballag már az esztendő, vissza-visszanézve, nyomában az öccse jő, vígan fütyörészve.

Rigófüttynek volna jó, Lenni bár egy hangnak, Jönni-menni volna jó, Akárcsak a harmat.

Kit szeressek, ha nem téged?

Lesz-e majd torok elüvölteni, amit most elhallgatunk?

Tört, szaggatott dallamok közt keserû fohász tétováz.

A szavakat sem elég megőrizni, a vetőmagra is kell mindig gondolni. Bizonyára ezért próbálok verseket írni. Szavakat csíráztatni.

Az igazi vers olyan, mint a jó lábbeli, melyet fiatalon s idősen is lehet taposni.

Hogyha nekem szárnyam volna, Délre szállnék, mint a gólya. Nem kellene óvodába járnom, aztán iskolába.

Fekszel, sírodon fû nő, a fû közt szöcske szökdel; féreg bajlódik sarló- ívü szemöldököddel.

Úgy fogok meghalni hogy még az utolsó sóhajtásomat is visszafogja...

A vers olyan, mint a lábbeli: mindenki a maga lelki lúdtalpa szerint taposhatja.

Nincs kicsiknek meg nagyoknak szóló vers; csak vers van és nem vers.

Ahogyan a gyerekek plüssállatokkal játszanak, plüssfilmeket, plüsshősöket néznek a televízióban, meg mindenféle vizuális eszközökön, ugyanúgy eljött a plüssversek igényének, gyártásának, forgalmazásának korszaka is. (...) Ezek a plüssversek puhák, simák, ártalmatlanok, szőrből készültek! Nem okoznak fájdalmat, nem okoznak problémát, nem karcolnak, nincs titkuk, egyáltalán nincs is belsejük.

Badarság lenne azt mondani, hogy nem esik jól az elismerés. A legnagyobb díjnak és elismerésnek mégis azt tartom, hogy vannak olvasóim.

Az igazi költő esetében (...) csak halála után derül ki teljes bizonyossággal, hogy az volt-e, aminek hitték őt, aminek hitte olykor maga is magát. Akkor derül ki, hogy az unokák, dédunokák érdemesnek tartanak-e valamit kézbe venni.

Addig vagyunk magyarok, amíg magyarul beszélünk, magyarul gondolkodunk, magyarul tanulunk.

Egyetlen hazánk van: ez a magyar nyelv.

Felköltöztek a szavak a mennybe csönd van csak az úr léptei kongnak az ûrben.