Szerző

Kemenesi Gábor

Nem hinni kell a tudományban, hanem bízni benne. Amikor a tudomány szavát halljuk, akkor nem arcokra kell figyelni, hanem arra, hogy azok az arcok a tudomány szavát közvetítik, annak bizonytalanságaival, ismereteivel, megoldásaival egyetemben. Ne arcokat kövessünk! De példaképeket mindenképp követhetünk.
Látszik, milyen negatív hatása van annak, ha az emberek nem tudnak valamit. Mert akkor fordulnak az álhírek, az őrület felé. Információhiány esetén, ha mi, tudósok nem beszélünk, akkor a hülyeség fogja betölteni az üres teret.
A világunk rendkívül sebezhető, törékeny, és amikor ilyen állapotba kerül, akkor sokan különféle anyagi és politikai érdekek mentén még súlyosabbá teszik a helyzetet.
Ha a tudományt megtagadjuk, mindannyiunknak vége. Mintha a csimpánzlétünk óta semmit nem fejlődtünk volna, csak ruhába bújtunk és házakat építettünk: amíg jól élünk, addig mûködik a világunk, de amint bármi gáncs van, kijönnek az indulatok.
Egyre több és egyre furcsább betegség talál ránk, szinte már azt sem tudjuk, hova nyúljunk. De hiszek a tudomány erejében: tudjuk, mi vár ránk, és megvan a lehetőségünk, hogy segítsünk magunkon. Ehhez viszont a tudomány szavára nyitott, felvilágosodott társadalomra van szükség, amelyik nem azt mondja, hogy "hazudsz", meg "a Föld lapos", hanem megteszi azt, ami az ő feladata.
Feléltük a Földet, látjuk ennek hatását, viseljük a következményeit, de minden eszközünk megvan rá, hogy mégis egy jó sztorit hozzunk ki belőle a végén. Ehhez azonban gondolkodó, cselekvő, alkalmazkodásra és együttmûködésre képes ember kell - ezt már csináltuk a fejlődéstörténetünk során. Felejtsük el a klímadepressziót: a tudás itt van, képesek vagyunk most is megcsinálni. Higgyünk a tudományban!
A tudomány tényekből táplálkozik, és azokból levonható következtetésekből lép tovább.
A kutatás olyan, mint a nyomozás a krimiben. Minél több idő telik el a vírus megjelenése és az eredetkutatás között, a forró nyom annál jobban kopik.
A járványok onnan indulnak, ahol jelentős a népességrobbanás, a városiasodás, ahol kiirtják a természetes élőhelyeket, vagy ahol vadállatokat esznek. Kínában pedig ma igen jelentős az egzotikus állatok kereskedelme. Kirángatják őket természetes élőhelyükről, zsúfolt piacokon összezárják őket, ami a járványok melegágya lehet.
Az információ értéke és jellege nagyon megváltozott, fluid lett. A tudomány értéke sem olyan, mint régen. Miközben az emberek próbálják megérteni az őket körülvevő világot, a bizonyított tények elveszítik megszokott értéküket, és átkerülnek az információs káosz világába, ahol mindenki azt mond, amit akar.
A tudomány sokak számára nem érték, mert a tudásukat nem alapoztuk meg időben, így nem annak eredményeire kíváncsiak, hanem a könnyen emészthető magyarázatokra. Az emberek közül sokan ma gyakorlatilag bármit bevesznek, ami jól hangzik. A portálok pedig hajtanak a klikkvadász cikkekre. Nekünk, tudósoknak a korábbinál jóval többet kell kommunikálnunk. Ki kell jönnünk az elefántcsonttoronyból, és ki kell alakítanunk valamifajta tudományos igényt.
Bármilyen rosszul hangzik, úgy érzem, hogy sajnos butul a világ.
Kutató számára nincs izgalmasabb, mint amikor a tárolt kutatási anyag egyszer csak stratégiai fontosságúvá válik.
A vírus a valóságban mikroszkopikusnál is kisebb - ne is nevezzük élőlénynek - dolog, ami a gazdatesten kívül tehetetlen. Enélkül semmi olyan jelenséget nem mutat, ami miatt élőnek hívhatnánk. Csupán tárgy, egy tehetetlen valami. A terjedése minden esetben passzív.
A vírus a gazdatest sejtes hátterét, a szervezet építőanyagait használva képes önmagát sokszorosítani, viszont nem mozog, mint egy baktérium, egy állati egysejtû, például a malária-kórokozó. Megtapad egy sejten, és amikor beférkőzik abba, darabjaira hullik, és elkezdi a sejttel milliárdszámra legyártatni a saját másolatait. Majd a levegővel vagy más módokon kikerül a külvilágba, és a ciklus újraindul.
A vírusok sem örökéletûek. Tulajdonképpen ők is biológiai entitások, úgy épülnek fel, mint bármely élőlény: fehérjékből, zsírmolekulákból, nukleinsavakból, ezért kedvezőtlen környezetben, például UV-sugárzásnak kitéve szétesnek, elpusztulnak. Ám nagyon hidegben, oxigénhiányos környezetben jó eséllyel szaporodásra képesek maradhatnak.
A kutatási eredmény olyan termék, amely nem ismer határokat. Az eredményekkel a világ általános tudásához járulunk hozzá.
A Covid megtaníthatna végre arra, hogy kell egy olyan világméretû szakmai szervezet, amelyiknek szava, sőt hatásköre is van. Lehet, hogy van, aki úgy gondolja, hogy ez idealista elképzelés, utópia, de én kutatóként tudom, hogy más megoldás nem létezik. A mainál súlyosabb járványok is várnak még ránk. Együtt kellene mûködni, de igazából.
Az összeesküvés-elméletek terjedése, a szkepticizmus, a vírustagadás egészségügyi vészhelyzetben szinte mindennél többet árt.
A tudós gondolkodása egészen más pályán mozog, mások a célok. Minket az érdekel, hogy melyek a bizonyítható tények. Kutatást végzünk, az eredményeket publikáljuk, örülünk a sikernek, építünk a már megszerzett tudásra, tervezünk, pályázunk. Ez az életünk. (...) Ám a kutatóknak a közpolitika porondján megfelelni nem egyszerû. Ez most sok országban kiderült.