Kim Stanley Robinson

Az "elég"-nek alapvető emberi jognak kellene lennie, egy olyan küszöbnek, amely alá senki nem csúszhat be, továbbá olyan plafonnak, amelyik fölé senki nem emelkedhet. Az elég van olyan jó, mint a túl sok, sőt még jobb is.

Akármennyire igyekszik az ember, akármennyire is akarja, a dolgok nincsenek az irányítása alatt, még akkor sem, ha a saját elméjében zajlanak, sőt akkor főleg.

Nem könnyû távol tartani a félelmet. És nem is lehet mindig. (...) Egy folyóban úszunk. A nyílt tengerre is kisodorhatnak minket olyan áramlatok, amelyekre nincs befolyásunk. Azon kaphatjuk magunkat, hogy nálunk sokkal erősebb áramlatok ellenében próbálunk úszni. És bármikor megfulladhatunk.

Az erkölcsiség ideológiai kérdés, az egyén képzelt viszonya egy valós léthelyzethez, és sokan könnyen elhitetik magukkal, hogy mindenki azt kapja, amit érdemel stb. Vagyis az erkölcsiség ingatag alap.

Az érzeteink nem csupán biológiaiak, hanem társadalmiak és kulturálisak is, vagyis történelmiek. (...) Emlősökként persze alapvető és állandó jellegû érzelmeink is vannak: félelem, harag, remény, szeretet. De ezeket a biológiai érzelmeket a nyelv segítségével értelmezzük, vagyis olyan érzelmi rendszerekbe rendezzük őket, amelyek kultúránként és koronként eltérnek.

Ártatlanokat is megölünk a célponttal együtt. A bûnösök mindig ezt csinálják, ez a bûnösségük egyik bizonyítéka.

A világ 2500 legsikeresebb embere nem azzal vitte ilyen sokra, hogy ostobán sértegetett másokat.

El sem tudjuk képzelni a jövő embereinek szenvedését, ezért nem is teszünk túl sokat értük. Amit most csinálunk, az olyan károkat okoz, amelyek csak évtizedek múlva fognak bekövetkezni, ezért nem is vállalunk értük felelősséget, és úgy állunk az egészhez, hogy az eljövendő nemzedékek gazdagabbak és erősebbek lesznek nálunk, úgyhogy meg tudják majd oldani a saját problémáikat. De mire odajutnának, ezek a problémák már akkorára nőnek, hogy nem lesznek képesek megoldani őket. (...) A klímaváltozás legrosszabb aspektusai visszafordíthatatlanok lesznek. A kihalásokat és az óceán felmelegedését nem lehet megoldani, bármennyi pénze is lesz a jövő embereinek.

Az ember nem változtathat meg mindent egyetlen ötlettel, bármilyen jó is.

Az ember arra koncentrál, amit lát, az emberek már csak ilyenek.

Ha elveszítesz egy olyan háborút, amelyet te robbantottál ki, akkor a fegyverletétel feltételei között olyan jóvátételek is szerepelhetnek, amelyekre a helyzetednél fogva nem mondhatsz nemet, és amelyek hetedíziglen sújtani fogják a népedet. Nem csoda, hogy azok a németek, akik ezt átélték, azt mondják: soha többé.

Elfojtás is létezik, de ahol az megjelenik, ott az elfojtott dolgok is újra és újra visszatérnek, gyakran annyira kicsavarva és eltorzulva, hogy még ijesztőbbé válnak.

Mindenki a saját közössége kollektív tudatának szemüvegén keresztül szemléli a világot, mert a saját anyanyelve határolta be a világát.

Ha az ember olyasmit csinál, amit keményen megadóztatnak, és annál nagyobb mértékben adóztatnak meg, minél többet csinálja, az egy korbács, ami elriasztja az adott tevékenységtől. Ha nem folytatja azt a tevékenységet, akkor megússza az adót, és nem kell kifizetnie, ami végösszegben nyereségként jelenik meg. Vagyis azoknak a tevékenységeknek az elkerülése, amiket megadóztatnak, biztosítja a mézesmadzagot.

A múlt hullakeze eleven embereken keresztül kapaszkodik belénk, akik félnek elfogadni a változást. Ezért nem változunk.

Az a boldogság egyetlen igazi formája, amikor az ember akar valamit, és a munkája egyre közelebb viszi hozzá.

Ha az ember törekszik valamire, és elakad, nagyon elakad, akkor az már nem is törekvés. Csak elakadás.

Egy jól mûködő világ olyan, hogy elég ránézni, és az ember úgy érzi, jobban alszik. Az egy olyan világ, ahol engedékenyebb magával az ember, megbocsátja mások bûneit, és saját magának is megbocsát.

Az adók érdekesek. Olyan eszközök, amelyekkel a kormányzat irányítja a társadalmat és finanszírozza a saját tevékenységeit, de inkább az előbbit, mint az utóbbit.

A világ törvények és egyezmények alapján mûködik, legalábbis néha úgy tûnik, ezért reménykedni még mindig lehet abban, hogy a tántorgó bolygó gránitját összefogja a pókfonál.