Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Az analógiák mindig nagyon vonzóak a történelem magyarázatában, csak általában tévesek, rosszak. Az, hogy a múltban valami úgy történt, nem jelenti azt, hogy a jövőben is úgy fog történni. Egyszerûen nem így mûködik a történelem. Az analógiák mindig vonzóak, mert ismerőssé teszik az ismeretlent, de ugyanakkor elemzői vagy újságírói eszközként inkább félrevezetőek.

Krekó Péter
🤲 Elfogadás 👩‍👧 Egyedülálló szülő
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Nem olyan könnyû a történelemből tanulni. Nem egészen igaz az, hogy megismétlődik a történelem. Az mindég egy kicsit más. Azt nem lehet soha közvetlenül alkalmazni, ami régebben már előfordult. Erdős Pál
  2. Az analógiák segíthetik az emberi gondolkodást. Ismeretlen helyzetekkel, magával a bizonytalansággal segíthetnek megbirkózni. Azzal, hogy egy jelenbeli probléma kapcsán szinte automatikusan felötlenek bennünk valamilyen értelemben hasonló múltbéli helyzetek, megtalálhatjuk a megfelelő megoldást. Fontos azonban, hogy a felvetődő párhuzamokra kritikusan rákérdezzünk, és ha kell, keressünk inkább másikat helyettük. Az aktuális kihíváshoz jobban illeszkedőt. Fontos tudatosítani, hogy egyetlen párhuzam sem lehet valóban tökéletes.
  3. A háborúk csalókán egyszerû színben mutatják fel a történelmet. Világos fordulópontokkal szolgálnak, könnyû megkülönböztetéssel: azelőtt és azután, győztes és vesztes, helyes és helytelen. A valódi történelem, a múlt, nem ilyen. Nem egysíkú, és nem egyenes irányú. Nincs körvonala. Csuszamlós, akár a folyadék; végtelen és kiismerhetetlen, akár az ûr. És változtatható: épp mikor mintát látsz kirajzolódni, a perspektíva megcsúszik, alternatív változat kínálkozik, rég elfeledett emlék merül fel. Kate Morton
  4. A történelem olyan, mint egy patkányfogó. Klapp. Benne vagy. (...) Persze nem mindig látjuk patkányfogónak, magunkat sem patkánynak.
  5. A múlt - a közhiedelemmel ellentétben - egyszerû: az emlékeket szûrjük, alakítjuk, történetté változtatjuk. A történetek meg épp olyanok, amilyennek csináljuk őket; mondatok: itt írom, kihúzok, hozzáírok, úgy, ahogy én akarom. A részletek eltûnnek, kihullanak vagy lesüllyednek az emlékezetbe, jobb esetben betokosodnak és néha-néha feltörnek váratlan zavart okozva; rosszabb esetben dolgozik és megváltoztatják a lélek kötéseit, szorongássá alakítva a jövőtől való aggódás kapcsolásait. Braun Róbert
  6. Az emberi történelem során hajlamosak vagyunk túlracionalizálni múltat, a kelleténél drámaibban ábrázolni a jelent, és alábecsülni jövőt. (...) A helyzet az, hogy a múltbeli események közel sem mentek végbe olyan racionálisan, ahogyan utólag gondoljuk; a jelen általában nem annyira drámai, ahogy a közbeszéd elhiteti velünk; a jövőbeli változások pedig többnyire a legmerészebb elképzeléseinken is túltesznek. Alexander Stubb
  7. Hasonló hasonlót vonz. Ez nem zárja ki azt, hogy nem lehet a másik feltevésnek részben igaza. Nevezetesen, hogy az ellentétek vonzzák egymást. Bereczkei Tamás
  8. A tudósok néha ugyanolyan megszállottan fürkészik a múlt eseményeit, mint a történészek, mert nagyon sok múlhat az előzményeken. Minden kísérlet lényegében párbeszéd valamilyen előző kísérlettel, és minden új teória egy régi elmélet folyománya vagy cáfolata. Siddhartha Mukherjee
  9. A történelem nem csupán tények és események halmaza. A történelem egyben a szív fájdalma is, és a történelem addig ismétli önmagát, amíg képesek nem leszünk átérezni mások szívfájdalmát. Sue Monk Kidd
  10. A történelem minden pontja válaszút. Egyetlen út vezet a múltból a jelenbe, a jövő felé viszont számos ösvény ágazik le róla. Egyes ösvények szélesebbek, simábbak és jobban ki vannak karózva, így valószínûbb, hogy azon indulunk el. A történelem, illetve a történelmet csináló emberek azonban váratlan fordulatokat vehetnek. Yuval Noah Harari
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat