Mentovich Ferenc

Nem helyesebb, megtisztelőbb fogalommal birnak-e az istenség méltóságáról azok, kik azon meggyőződésben vannak, hogy az isteni bölcseségnek nem lehetett szüksége a természettörvények fölfüggesztésére, a józan észszel ellenkezésben levő absurdumokhoz folyamodásra a végett, hogy a maga nagyságát, jóságát és mindenhatóságát az emberek előtt kijelentse?

Az ábrándozás jól áll a bajusztalan ifjúnak, de hozzá nem illő a komoly férfihoz. A férfikorra jutandó emberiségnek a valót kell keresnie, melytől, ha arcza az ábrándozásánál sötétebb is, nem szabad visszarettennie.

Nemcsak a politikában, de a tudományok országában is vannak tévtanok, előítéletek, melyek útját állják a valódi fejlődésnek; de itt, mint ott, vannak elszánt akaratú bajnokok is, kik elegendő erőt éreznek magukban, megküzdeni a tévtanok makacsságával, és szembenézni az előítéletek sötét felhőiből czikázó villámokkal. Ezek a politikában szabadelvûeknek, a tudományban materialistáknak nevezik magukat.

A tudatlanság gyávákká, félénkekké teszi az embereket, sötét éjszakát térit el körültök.

Tényekkel szemben csupán tényekkel lehet megmérkőzni.

A népek és egyes emberek tettei nem egy határokat nem ismerő belső akaraterő következményei, de külső körülmények s a természeti szükségesség törvényei által határoztatnak el.

Ha valaki kancsófülek módjára csípőire tett karokkal elfoglal egy ösvényt: nincs más mód azon elhaladni, mint vagy félrelökni, vagy oldalbataszitani az illető hatalmaskodót.

Vannak barátaink, ismerőseink, kik fogdában igen nagy tökélyre vitték a mûfaragást, de hogy a léleknek, a végtelen bölcseségből kiszakadt ezen szikrácskának miért van szüksége magát a test fogházába börtönöztetni, s a hitvány anyaggal érintkezés hogyan szolgálhat neki alkalmul a tökélyesbülésre, midőn e haszontalan nyûg nélkül azt biztosabban eszközölhetné - megfogni lehetetlen.

Nemigazból a legnagyobb elmék sem tudnak igazságot sajtolni, (...) a tények számbavétele nélkül a lángelmék is csak kártyaházakat építenek, melyek a valóság leggyengébb szellőjének érintésére is összeomlanak.

Az igazság - ha nem bitorolja, de valóban megérdemli e nevezetet, - csak az előítéleteknek lehet ártalmára: mûvészet, erkölcs és vallásra jótékony hatást kell gyakorolnia.

Az emberi lélek csak quantitative és nem qualitative különbözik az állatok lelkétől.

Az ujabb materialismus ellen emelt vádak közé tartozik, hogy felzavarja a kedélyeket, hogy megháborítván a nyugalmat, melyet a philosophia és vallásos hit által fölépített világnézlet pompás teremében oly meg nem zavarhatónak véltek az emberek: botránkoztatásra ad alkalmat. Minek háborgatni - kiáltanak fel - a meggyőződés nyugalmát; ugyan mi öröm lehet a hit fényes templomát lerombolni törekvő herostrátusi dicsőségben?! Mi is kárhoztatnók e törekvést, mi is igy kiáltanánk fel: minek háborgatni a meggyőződés nyugalmát! Ha a nyugalom s nem az igazság volna a czél, mire törekednünk kell; ha szellemünkhez forrva nem volna az igazság keresésének vágya. De valjon nyugalmat keres-e a vegyész, ki egészség - sőt életveszélyeztető anyagokkal tesz vegytani kísérleteket? nyugalmat keres-e a csillagász, midőn égre szegzett szemekkel átvirrasztja az éjszakákat? (...) Õk épen ellenkezőleg nyugalmukat áldozzák fel, éltöket teszik koczkára csak azért, hogy az igaz ismeret birodalmát egy lépéssel tovább terjesszék; hogy az igazság fényes napja elől egy kis fellegfoltocskát szétoszlathassanak.

A lélek nem önálló, a testtől függetlenül is létezhető felsőbb erő: de legnemesebb produktuma a természet háztartásában oly fontos szerepet játszó anyagnak, tulajdonkép functiója a magas szervezetû agyvelőnek.

`Amint orsó nélkül nincs fonal, szövőszék nélkül nincs vászon, épen ugy agyvelő nélkül nincs gondolat: ez iránt nem lehet többé kétség.

A szellem nemcsak megalázva nincs, de fel van magasztalva azon fölvétel által, hogy az, az anyagból veszi származását. Avagy kinek nemességére lehet többet adni, azéra, ki kutyabőrét, óriási nagyságú ősöktől, félistenektől örökölte, vagy azéra, ki maga saját érdemei által a porból fölemelkedve jutott annak birtokába?!

A lélek, azaz az embernek azon kiváló tehetsége, mely szerint érez és gondol, fogalmakat, itéleteket és képzelmeket alkot, nem valami a testtől különválható, függetlenül is létezhető felsőbb erő; de a körültünk élő természet legnemesebb productuma, tudajdonképen functiója az agyvelőnek, mely előállító szervévél együtt erősödik, együtt hanyatlik és együtt enyészik el.

Bár merre vessük szemünket a földön és a föld felett, egyetlen adatot sem tudunk találni, mely természetfölötti erők létezését bizonyítaná.

Azoknak, kik szivükön hordják az emberiség értelmi fejlődését, ismeretekben gazdagodását, nem kell egyebet tenniök, mint most suttogva vagy halkan, majd hangosan - mint a körülmények igénylik, - az egyszer kimondott igazságot továbbmondani; nem engedni, hogy földbe ásott kincs gyanánt eltemetve legyen, de olykor-olykor az emberek szemébe ragyogtatni.

A tudomány emancipálván magát a vallás tutorkodása alól, napjainkban külön háztartást képez.

A tények hangosabban beszélnek, mintsem philosophiai lármával azokat tul lehetne kiáltani.