Müller Péter

Van egy másik beszélgetés is, amikor társat keresek. Ehhez az kell, hogy meghallgassalak. Figyeljek rád. És odaadjam magam neked. És befogadjalak. És te is engem.

Igazi közösség csak ott jön létre, ahol az emberek rejtélyes módon szeretik egymást. Vagyis barátok. Minden érdeken, valláson, politikán, társadalmi helyzeten és világnézeten túl.

Akit szeretsz, nemesíted, szépíted, segítesz neki méltóvá válni önmagához. Így vagy a gyerekeddel, de így kell, hogy legyen a pároddal is. Ha szereted, az egyetlen ember vagy, aki megmondhatja neki, hogy "elhagytad magadat, tessék följebb élni!" Ha szereted, tudod, hogy csak kívül gyenge, belül mégis erős, és csak kívül gyáva - belül bátor. Te vagy az egyedüli, aki megmondhatja neki, ha önmagához méltatlanul él, mert a szeretet: jogosítvány az őszinteséghez. Ha szeret - jól figyelj! - meg is hallgat. Lehet, hogy dühbe gurul, persze, kikel magából és üvölt, de előbb-utóbb meghallgat. Ha nem hallgat meg, nem is szeret igazán, és akkor minden hiába. Nevelni csak a szeretet képes, és tudja is, hogyan kell.

Megálmodjuk eljövendő életszerepünket. S a sztorit is. A tapasztaláshoz szükséges eseményeket, korlátokat, visszahatásokat, bajokat mi magunk állítjuk magunk elé. Mert azt, hogy fájdalmat okozni: fáj, csak akkor tanulja meg az ember, ha neki is fáj.

Életünk olyanná vált, hogy azon már nem lehet nevetni. Egy őrült emberen - bármit mûvel is - nem lehet nevetni. Az őrült nem mulatságos.

Anyám, aki szerette az egyszerû kifejezéseket, még formálta kissé a gondolatot. Azt mondta: - Minden ember speciális módon hülye.

A világ a tükröd. Téged mutat. Tudom, hogy nem szeretsz belenézni, én sem, de kell az önismeretünkhöz.

Nyilván te is úgy gondolod, ha a társadalomra gondolsz, amelyben élsz, hogy méltatlan körülmények közé keveredtél. Ez azonban az igazságnak csak a fele. A másik az, hogy te is éppúgy alakítod a világot és a közösséget, amelybe születtél, mint az téged. Ezer módon vagy nemcsak áldozata, de tettese is a világnak.

Akármilyen zûrzavaros is valakinek az élete, ha a sorsát éli, végül rendbe rakja. Nagy szenvedés árán is.

De miből lesz a jövőnk, ha nem a múltunkból? Ahogy testem örökítő sejteket érlel bennem, melyekből gyermekem élete bomlik majd ki, úgy lesz ezekből a tudattalanunk sötétjében érlelődő illetlen emlékekből egy egész eljövendő élet!

Bármikor tudok sírni, ha akarok. Az érzések és gondolatok nemcsak "rám törnek", de néha ura is vagyok a lelki állapotaimnak. Nem úgy, hogy elfojtom, hanem úgy, hogy magam is elő tudom idézni őket. Ezzel többé-kevésbé mindenki így van, anélkül, hogy tudatában lenne. Mi azt hisszük, hogy hangulataink a külvilág hatásaitól függnek. Ez részben igaz. De tőlünk is!

Ha elhagyott egy lány, nemcsak szomorú voltam, de egy hang azt mondta bennem: "Most figyeld meg alaposan, milyen nélküle... Milyen, amikor szeretsz és nem szeretnek... Figyeld meg, milyen, amikor szarban vagy!"

Reggel belenézel a tükörbe, hajad borzas, szemed kissé bedagadt; fogkrémet nyomsz a kefére, s fogat mosol. Nézted már ilyenkor az arcodat? A szemedet nézted már? Láttad, ki néz vissza rád? Nem lehet "díszbe öltözött" szívvel élni.

Az álom mindig szebb, mint a valóság. És az elképzelt boldogság mindig teljesebb, mint a keserves nyikorgással létrehozott "realitás", mert abba mindig belejön valami zavaró.

Csak szüless meg. Szüld meg magad. Lobbantsd lángra a szívedet, s hagyd, hogy ez a lángocska eloszlassa az egész elmúlt éved sötétségét! S ha ez a kis gyerekláng megerősödik benned, menj a hozzátartozóidhoz. Vidd el nekik a békédet, az új arcodat, és azt a meggyőződésedet, hogy az életünk díszlete nem egy szoba, hanem az egész világmindenség.

Szabadon szeretni... hát akkor próbáljuk meg újra. Minden egyes nekifutással talán közelebb kerülünk. Mindig jobban szétnyílik az út előttünk, s csak eljutunk a szeretethez.

Eltéphetetlen szeretet az, mely odafönt született. Odafent köttetett az égiek engedelmével. A legtöbb embernek megvan rá a lehetősége, hogy igazán szeressen, mégis kevesen vannak, akik jól "gyakorolják". Én sem tartozom azon kicsiny csoporthoz, kik tiszta szívből szerettek-szeretnek. Mi a szabadság? - Nem is tudom. Hol gyakorolhatom, fejleszthetem ezt a képességet? A szabadság érzését kellene elsősorban megtapasztalnom, hogy ne legyenek félelmeim és gátlásaim önnönmagammal kapcsolatban. Amíg ez nincs meg, addig csak szeretgetek.

A szeretet szabadsága csak az a szabadság lehet, amelyik nem okoz rossz érzést, lenézést, megalázást, másod- vagy sokadrangúság érzését a társnak, a társaknak. Az igazi szeretet szabadsága egymásra figyeléssel, egymás iránti tisztelettel, megértéssel, egymás megbecsülésével együtt létezhet. Ha nem így van, akkor a szabadság öntörvényûséggé, önzéssé, öncélúvá válik.

A legszebb ajándék: egy mosoly. Egy ölelés. Vagy még az sem - csak egy gondolat: "Szeretlek".

A lelki szeretetben énünk kőkemény falai megrepedeznek, s mint az árvíz, kilépünk magunkból, s a másik világát is elöntjük. Még akkor is, ha ez a világ tele van gátakkal, akadályokkal, szögesdrótokkal. S mindezek hiába bántanak, sértenek, karcolnak vagy sebeznek. Bárki, aki hozzánk is belép szöges, tüskés, csapdákkal és akadályokkal teli országba jut. Onnan tudod, hogy valaki szeret, hogy túllép ezeken a bántó akadályokon, sérelmeit megbocsátja, hibáidat eltûri, s elfedi.