Müller Péter

A depresszió nem más, mint a "szív szemének" vaksága - vagyis a szeretet hiánya.

Ha egy nő újjá akar születni, kétfrontos küzdelmet kell vívnia. Az egyiket önmagával, a másikat az egész világgal!

Az erős nem fél. Csak a gyenge fél. Maga a félelem pedig nem egyéb, mint annak a tudatnak az átélése, hogy gyenge vagyok. Védtelen. Megölhető, tönkretehető, kifosztható.

A tévedés is fontos. A csalódás is fontos. A kiábrándulás is. A találkozás is fontos, de az elválás is. Fontos a boldogság és a boldogtalanság. A közöny és a szenvedély is fontos. Az árulás is és a bûnbánat is. Fontos az egyedüllét gyötrelme és a kapcsolatok elviselhetetlensége. Az elhagyás és a visszatérés. Fontos a hûség és, sajnos, a hûtlenség is kihagyhatatlanul fontos. Mindent meg kell tapasztalnunk, rosszat és jót. Mindent át kell élnünk. Csak akkor lehetünk valóban egymáséi, ha már minden álruhát, gátlást, önzést, félelmet, csalódást, szenvedélyt, hazugságot levetettünk magunkról.

Nemcsak azért vagyunk manapság kimerültek, mert sokat robotolunk, hanem mert olyasmit csinálunk, amit nem szeretünk, és olyan légkörben élünk, amelyben nincs szeretet. Ha valamit szeretettel teszünk, észre sem vesszük, milyen teljesítményre vagyunk képesek. A szeretet mérhetetlenül sok energiát ad. Fáradhatatlanná teszi az embert, feltölti erővel.

Ez a másikkal való széttéphetetlen egység kérdése. Hogy szeretem, és vele akarok lenni, vele akarok szenvedni, és vele akarok meghalni - mert számomra nagyobb gyötrelem, ha eltépik tőlem a szerelmemet, a lelkemhez, testemhez tartozó lényt, mint vállalni vele bármilyen poklot és szenvedést.

Õsi és érett kultúrákban az öregeket nem azért tisztelték, mert "fáradságos életükkel kiérdemelték", nem is abból a józan előrelátásból, hogy "egyszer én is öreg leszek, s milyen jó lesz, ha nem hajítanak majd a szemétre!", hanem azért, mert a lélek még érzékenyebb volt, a szellem nyitottabb, s az öregember, óriási élettapasztalatával, olyan értékeket jelenített meg, amely a fiatalabbak számára vonzó és kívánatos volt! (...) Az öregember akkoriban nem teher volt, hanem felbecsülhetetlen érték: nem azt nézték, milyen mulandó teste, hanem hogy ki lakik benne!

A Ji-king azt üzeni, hogy minden kapcsolat: lelki kapcsolat! A mai, automata üzemmódra állított ember a legnagyobb tévedésben van, amikor azt hiszi, hogy "lelki kapcsolata" csak a szeretőjével van, a pénztárgép mögött ülő áruházi alkalmazottal nincs. Egy-egy kapcsolatnak természetesen különféle mélységei lehetnek, de aki akár csak egyetlen embert is tárgynak és eszköznek tekint, az a számára kedveset is előbb-utóbb eszköznek fogja tekinteni.

Aki bölcsen él, úgy dolgozik sorsán, mint egy festő a képén: időnként hátralép, megnézi az egészet - időnként közel hajol, s a távlat emlékével kidolgozza a részleteket. Ha nem így tesz, belevész a képébe.

Az ember nem hozhat ítéletet sem önmaga, sem mások fölött. Mert nincsen abban a helyzetben, hogy az igazságot áttekinthetné. Az igazságot rá kell bízni Istenre. Aki tudja, mi az igazság, s aki nem büntetni, de gyógyítani akar.

Igazság szerint nem vagyunk mi úgy külön, ahogyan azt hétköznapi, józan eszünkkel tapasztaljuk. Százezer láthatatlan idegszállal, egymásba keveredő energiával, érzéssel, gondolattal vagyunk összekötözve, s amit másokban előidéztünk, az valójában sohasem távozik tőlünk. Bennünk marad, és úgy sajog a mélyben, mintha a mi testünk, a mi lelkünk sebe volna.

Ha a közeledben van, akit szeretsz, mintha melegebb lenne a levegő. A tárgyak mosolyogni kezdenek, a szoba ismerősebb lesz, mintha az illat is megváltozna körülötted, ha a közeledben van, aki számodra kedves. Ez az összetéveszthetetlen jelenlét-érzet, amikor az idegenség hirtelen ismerőssé válik, amikor meghitté varázsolódik a környezeted - a szeretet biztos jele.

Az igazság veszedelmes - mert a látszatok papírvilágában élünk, s ha az igazság megnyilvánul: elégeti.

Egy öreg buddhista szerzetes, akivel Indiában találkoztam, azt mondta nekem, hogy maguk európaiak a legfegyelmezetlenebb emberek, akikkel valaha találkoztam, mert állandóan az irrealitásban bolyonganak. Vagy a múltjukon rágódnak, ami irrealitás, mert már nincs, vagy a jövőjükön elmélkednek, ami a másik irrealitás, mert még nincs. Ahelyett, hogy teljes intenzitással megélnék a jelent, amely közben valahogy elmúlik, elszalad.

Az, hogy a világ még áll, a nőknek köszönhető.

A tízparancsolatban a jóisten személynek szóló használati utasítást adott. Ha te jóban akarsz lenni velem, akkor ezt ne csináld, azt meg csináld. De nincs szó erkölcsről, hanem az Istennel való jó viszony feltételeiről. Egyszerûen azt mondja, én vagyok az Úr, ezek a feltételei annak, hogy te velem jóban legyél, ha jóban akarsz lenni. Ha nem tartod be ezeket, akkor nem leszel velem jóban. Ettől még nem vagy gazember, csak hozzám nincs közöd.

A diktatúrának van egy előnye. Az, hogy megfegyelmezi az embert. Külsőleg, de megfegyelmezi. Mert fél a lehallgató-készülékektől és a besúgóktól, és megtanulja a nyelv és a beszéd fegyelmét. Szegénység és nyomor van, és így kénytelen megfegyelmezni a birtoklási ösztöneit.

Az élethez sok minden kell: kaja, lakás, fûtés, világítás, kocsi, na de aztán még jobb kocsi kell, még nagyobb lakás, még szebb villa kell, még drágább és márkásabb ruha kell, és lassan az ember azt látja (...), hogy az élet energiáit lekötik az élet kellékeinek a megszerzésére összpontosított energiák.

Igaza van a zen-mesternek, akitől megkérdezték a tanítványai: "Mester, honnét tudhatom, hogy van-e még dolgom a világon?" És a mester azt felelte: "Abból, hogy élsz."

Abszolút szeretetből egy akkora pofont lehet adni a gyereknek, hogy a fal adja a másikat. És nem szeretetből el lehet nézni, hogy egy gyerek erély nélkül nő fel, és zaklatott ember lesz belőle. Nem az a lényeg, hogy egy gyerekkel erélyesen vagy erélytelenül, hanem hogy szeretettel vagy nem szeretettel bánok.