Popper Péter

Festegeti az ember a szerelmeit, például, hogy milyen nagyszerûek, aztán mégis adysan végződik a dolog, és azt kérdezi: én téged szerettelek? Frászt, saját díszeimet raktam rád, és beleszerettem a saját díszeimbe.

Az a felnőtt ember, aki el tudja viselni érzelmeinek sokféleségét és ellentmondásait.

Talán a három legnehezebb emberi feladat: elviselhető kamasznak, elfogadható betegnek és kellemes öregembernek lenni.

Bûnt követ el az ember akkor, ha értelmetlen szenvedést okoz másoknak, vagy nem csillapít szenvedést, amikor módja lenne rá.

Otthona sokfelé lehet az embernek, hazája csak egy van.

Szerelemben, bármilyen férfi-női, szülő-gyerekkapcsolatban, a barátságban, mester és tanítvány viszonylatában aligha lehet nagyobb bûnt elkövetni annál, mint ha valaki hatalmat kovácsol a maga számára (...) a világ jobb megértéséből, titkok tudásából, szépségből, okosságból, szuggesztivitásból, illetve a másik gyengeségéből, gátlásosságából, csökkentértékûségi érzéséből, alázatából, rajongásából, biztonság kereséséből.

Egy ördög érdekesebb, mint egy angyal. A bûn mindig érdekesebb a jónál. A rendetlenség a rendnél, a zegzugos tér a sima modernségnél, a homály az áttekinthető világosságnál, a kuckó a szobánál.

A modern társadalomban az emberek többsége az élet kellékeinek a megszerzésére fordítja minden energiáját. Élni már nem marad ideje.

Haragjában gyakran olyanokat mond az ember, amit maga sem hisz, utólag csak megbánni tudja. El kell fogadni a megbánásokat. Sőt, egy idő után el kell felejteni a sérelmeket. Nem szabad őket naponta újra meg újra bemagolni.

A mámor időszakában mindenki a legszebbik szerepét játssza el, igyekszik megfelelni a róla alkotott fantáziának. S amikor az együttélés során kiderül, hogy mégsem olyan - magára vonja társa haragos csalódottságát, gyûlöletét.

Ne légy pukkancs! Az ember sok olyat mond dühében, amit nem gondol komolyan, mégis nagyon fájhat, örök nyomot hagyhat. Ne herdáld el könnyelmûen, indulatból életed értékeit!

Ha két ember már nem tud megbeszélni fontos dolgokat, akkor az írásbeliség sem segít.

Ne utáld a fiatalságot, mert elmúlt, és ne gyûlöld az öregséget, mert eljött!

Akárhogy is van, minden kapcsolat érték, s ameddig lehet, megőrzendő ebben a rideg és egyre ridegebbé váló világban.

A jó nem az engedelmességet jelenti, hanem azt, hogy összhangban cselekszik saját meggyőződésével.

A buddhistáknak van egy jó kis gyakorlatuk: hétvégenként egy füzetbe felírják, hogy a héten mi hozta ki őket a sodrukból. Mitől féltek, miért haragudtak, min háborodtak fel - csak röviden, emlékeztető szavakban. Egy hónap múltán aztán végignézik a listát, és figyelik magukat, mi az, ami még mindig bántja, felháborítja őket, és mi az, aminek már nincs jelentősége számukra. Azokat kihúzzák. Ilyenkor néha döbbenten látja az ember, hogy milyen marhaságokon izgatta fel magát. Olyasmiken, amiknek napok, hetek elmúltával már semmi jelentőségük sincs. Ilyenformán idővel kirajzolódnak az érzelmileg valóban fontos dolgok.

Az ember biztonságra és bizonyosságra vágyik. Egy napon rájön, hogy úgysem kapja meg. Ha ki tudja kerülni a cinizmus, a fanatizmus és a közöny csapdáit, akkor ugyan nagyon magányos lesz, de nagyon erős.

Amennyire hiteles lehet az az ember, akit elfog a szellemi nyugtalanság, és akár a szobájából ki se lépve, akár világrészeken keresztül vándorolva keresi a mesterét, annyira hiteltelen a tanítványok után rohangászó mester, aki hirdetéseken, plakátokon toborozza a híveket.

Az európai kultúra négygyökerû: a görög filozófiából, a római jogérzékből, a zsidó istenismeretből és a keresztény erkölcsből született.

Az örök békéhez hasonlóan sok ezer év próbálkozásai bizonyítják, hogy ami nem megy, az nem megy. Vagyis a nő-férfi kapcsolatoknak, a tartós együttélésnek esetleg vannak egyéni jó megoldásai, de társadalmi méretekben nincs: elviselés van, tûrés, megalkuvás és kibírható kompromisszumok. Csak az a fontos, hogy a megkötött kompromisszumok tûrhetők legyenek, hogy a lemondás megérje az együtt maradást.