Ugrás a tartalomra
Bûnt követ el az ember akkor, ha értelmetlen szenvedést okoz másoknak, vagy nem csillapít szenvedést, amikor módja lenne rá.
Kapcsolódó idézetek
-
Amikor az ember akár illendőségből, akár unottságból, akár életrendből lemond az élvezetekről, első dolga, hogy másokban elítéli őket.
Jean de La Bruyére
-
Az igazi bûn csak az, ha az ember fájdalmat okoz egy másik élőlénynek, megcsonkítja, megbénítja, eltorzítja mások vagy a maga élet; ha nem segít másoknak abban, hogy életük kibontakozzék; ha nem bontja ki önmagában mindazt a képességet, amely lehetőségként benne rejlik; ha nem fedezi fel a világmindenségben s önmagában mindazt, amit csak ő fedezhet fel. Vagyis ha hagyja a nemlét sötét tartományában azt, ami általa Létté válhatott volna.
Hankiss Elemér
-
Az ember fizetni akar a hibákért, amiket elkövetett, és azt hiszi, ha eleget szenved, az elég. De nem így van.
Wass Albert
-
Az ember nemcsak azzal vétkezik, amit elkövet, hanem vétkezik azzal is, amit nem követ el, mert figyelmetlen vagy közömbös.
Márai Sándor
-
Lehet értelmetlen szenvedést, megalázást, félelmet okozni a másik embernek, vagy magára hagyni segítség nélkül, amikor erre lenne szüksége.
Popper Péter
-
Ha a helytelen viselkedést büntetés követi is, attól azért nem lesz kevésbé helytelen. A szenvedés nem tesz jóvá semmit.
Jane Austen
-
Ha az ember valami rosszat tesz, megkapja érte a büntetést valamiben, valamikor, valahol.
-
A bûn az, ami hátráltat abban, hogy jobban szeressek.
A bûn az, ami a világot embertelenné teszi.
A bûn az, ha elfelejtem az inspirációmat, és tétlen maradok.
A bûn az, ha nem teszem meg a jót, amit megtehetek.
-
Csak olyasmire mondja az ember, hogy megbánta, aminek következményei befolyásolják az életét, vagy másokét, s ami lelkiismeret-furdalást hoz ki belőle.
Gerlóczy Márton
-
Egyetlen bûn van a világon, amelyből minden baj és értelmetlen szenvedés ered: nem szeretni! Aki nem tud szeretni, kénytelen mindenféle pótcselekvésre, hogy az életét elviselhetővé tegye.
Müller Péter