R. F. Kuang

A fordítás azt jelenti, erőszakot tenni az eredetin, torzítást és ferdítést alkalmazni rajta az idegen, avatatlan szem számára. És mihez tudunk kezdeni ezzel? Mit szûrhetünk le belőle azon túl, hogy bevalljuk, a fordítás mûvelése szükségszerûen mindig áruló tett is?

Hamupipőke története legfeljebb a mesében létezik: csak a kemény munka, a kitartás és az állandó próbálkozás hozhat sikert.

A fordítók nem annyira átadnak egy üzenetet, mint inkább átírják az eredetit. És ebben rejlik a nehézség. Az újraírás írás, és az írás mindig tükrözi az író ideológiáját és részrehajlásait.

A harag nem teszi erősebbé az embert. Befészkeli magát a mellkasába; addig nyomja szét a bordáit, amíg csapdába esve nem érzi magát, fulladozva, lehetőségek híján.

Az utazás izgalmasnak hangzik, amíg rá nem jössz, hogy igazából otthon szeretnél maradni egy csésze teával és egy halom könyvvel a kandalló mellett.

A fordítás az idők kezdete óta a béke előremozdítója. A fordítás teszi lehetővé a kommunikációt, ami cserébe mindenféle diplomáciai, kereskedelmi együttmûködést eredményez idegenek között, és ez vagyont és haladást hoz mindenki számára.

A hazugság nem hazugság, ha sosem hangzik el; a fel nem tett kérdéseket nem kell megválaszolni.

Nem egyszerû olyan emberrel barátkozni, aki mindenben jobb nálad.

Minél idősebb az ember, annál nehezebb új barátokat találni.

Hát nem csodálatos érzés az olyan barát, aki nem kérdőjelezheti meg a felsőbbrendûségünket, mert esélye sem lenne rá? Hát nincs mindenkinek szüksége valakire, akit bokszzsáknak használhat?

Az irigységet sokan valami keserû, zöld, mérgező dolognak írják le. Megalapozatlan, savas, és a rosszindulat fûti.

Az írás magányos tevékenység. Sosem tudhatod, hogy amit alkotsz, értékes-e egyáltalán, és az első apró jelre, hogy lépéshátrányba kerültél az irodalom dzsungelében, máris száguldasz a kétségbeesés bugyrai felé. "Csak a saját szövegedre figyelj", tanácsolja mindenki. Ami rohadt nehéz, amikor mindenki más az arcodba nyomja a magáét.

Nem tudok képernyővel írni. (...) Látnom kell papíron. Ez valahogy megszilárdítja a szavakat. Állandónak tûnik, mintha mindennek, amit írok, súlya lenne. Lehorgonyoz, letisztázza a gondolataimat, és arra késztet, hogy ne köntörfalazzak.

Egy rossz vázlatot szerkeszteni sokkal könnyebb, mint üres lapokat teleróni.

Mindenki a szerzőről kialakult ismeretei alapján alkotott előítélettel vág bele a szövegbe.

A könyvkiadás malmai lassan őrölnek, aztán hirtelen meglódulnak. A legizgalmasabb pillanatok - árvereztetni, egyezkedni, tapogatózó telefonhívásokra válaszolni lehetséges jövőbeli szerkesztőktől, kiadót választani - szédítő örvények, de a maradék időben csak bámulod a mobilodat, és várod a híreket.

Szentül hiszem, hogy a Menny akarata szerint az emberiségnek egyetlen nagy családként kell együtt élnie.

Ezt szeretem igazán az írásban: végtelen lehetőséget kínál arra, hogy újraalkossuk önmagunkat és a történetet, amit magunkról mesélünk. Ezáltal az örökségünk és saját történelmünk minden árnyalatát megismerhetjük.

Az olvasószerkesztők (...) mind sasszemû természetfölötti szörnyetegek, és olyan logikai bakikat szúrnak ki, amelyeket normális emberek sosem vennének észre.

A szerző könnyei és verejtéke egyáltalán nem számítanak egy könyv sikerességében. A bestsellereket kiválasztják. Nem számít, mit csinálsz. Csak élvezd, ami vele jár.