Stephen King

Ha az ember megszeret valakit, (...) egészen soha nem gyógyulhat ki belőle.

Élet-halál kérdésekben a megfelelő pillanat csak egyszer jön el. Egyszer, s aztán mindörökre odavan.

Mulatságos, hogy a halál mindenfelől támad. Az ember próbálja kicselezni, az egyik oldalról elbarikádozza magát, a másik oldalról a halál mégis utat talál hozzá.

Csak kevés holmi van, ami hû marad az emberhez. Talán néhány könyv, egy szerencsepénz vagy egy folyton gyarapodó bélyeggyûjtemény. És a szülői ház karácsonyfadíszei.

Amikor beleharapsz a kézbe, amelyik etet, akkor várható, hogy ököllé záródik. Ez nemcsak egyszerûen így megy; ez így igazságos.

Néha az igazi szeretet éppen olyan néma, mint amilyen vak.

Az élet kellős közepén is a halál leselkedik ránk.

Az emberek nem lesznek jobbak, legfeljebb okosabbak. Ha pedig okosabbak, ugyanúgy kihúzkodják a légy szárnyát, csak ravaszabb indokot találnak hozzá.

Igaz, hogy aki kíváncsi, hamar megöregszik, de tudod, a megelégedettség fiatalít.

Amikor várunk valamire, egyetlen perc is örökkévalóságnak tûnik.

Eltûnt a fény, (...) csak az idegvégződések üres, tébolyult rezgése mûködött tovább, mely nem áll meg, csak órákkal a halál után. (...) Futásnak eredt, és csak rohant lélegzet nélkül... legesleginkább a végső iszonyat elől - ez volt a sápadt fényben rezgő utolsó gondolat, mely sebesen oszlott semmivé az örökkévalóság sötét csatornájában, hogy ne maradjon utána, csak az idegek üres, tébolyult zümmögése.

A felismerés mindent közel hozott, valódivá tett, és együttérzése áttört a megrázkódtatás sûrû homályán.

A lányok nagyon gonoszak tudnak lenni.

Valami nagyon furcsa dolog folyik itt. Nem: több mint furcsa. Borzalmas és megmagyarázhatatlan, de mégis történik, folyamatosan.

A képernyő megölte a nyomtatott szót.

A legvégén csak a végzet van, és semmi más nem számít!

Amikor egy férfinak a büszkesége és a felelősség között kell választania, csaknem mindig a büszkeséget választja - ha a felelősség elrabolja a férfiasságát.

Lehet, hogy az írók meghívják a szellemeket. A színészekkel és más mûvészekkel együtt ők azok a médiumok, akiket a társadalom elfogad. Olyan világokat teremtenek, amelyek sosem léteztek. Olyan emberekkel népesítik be a világokat, akik sosem születtek meg. Majd pedig meghívnak bennünket, hogy csatlakozzunk ehhez a kitalált világhoz. És mi csatlakozunk. Igen. Még fizetünk is érte.

Egyszer biztos lesz egy rossz nap. Rossz nap a férgeknek, akik bélszínt zabálnak. Látom a vérüket a holdon. Puskákat és fáklyákat látok. Látok egy lidércet, amely jár és beszél.

A valódi szörnyeknek is vannak érzéseik. Sőt, azt hiszem, végső soron ettől olyan félelmetesek, nem pedig attól, ahogyan kinéznek.