Szabó Magda

Ha egyszer arra kerülne sor, hogy minden ennivalónk egy végtelen nagy kenyér lenne, ott találnának mindkettőnket a szegetlen kenyér mellett, éhen halva: a másiknak tartogatnánk, egyikünk se nyúlna hozzá.

Nagyon jó volt állni, Hozzád tapadva s érezni, mennyire fontos vagyok Neked. Ha ez nem lenne, vagy ha nem így lenne, igazán nem volna érdemes élni: de így olyan teljes és egész az életem, mintha volna is valóban valami helyem a világban, szerepem vagy jelentőségem; pedig hát nincs. Árnyék vagyok csupán, csak lebegek minden felett elvesztve vagy meg se kapva talán, ami engem illet. Ám nem érzem, hogy fáj. Tudom, hogy fáj, csak nem veszem észre attól a boldogságtól, amit a Veled való élet jelent.

Az írónak tilos a hazugság.

Mindkettőnk életének legnagyobb eseménye ez a találkozás. Hogy emberi kapcsolat, nő és férfi viszonya, házasság, szerelem mit jelenthet, csak tőle és általa tudom. Mivel a mi kitûnő világunk semmit sem ad ingyen, remélem, előre kifizettük mindketten ennek az együttlétnek az árát.

A hadviselés hozzátartozik az élet menetéhez, ami nem azt jelenti, hogy kívánatosnak tartanám, csak ilyen-olyan okból többnyire elkerülhetetlennek.

Mindennek, ami megtörtént, vagy a jövőben még ránk vár, aszerint lesznek variációi, hogy ki fogalmazza meg a tényeket.

Milyen hasznos ez (...), az ember azt érzi, darabokra törik, aztán lenyel egy pirulát és megenyhül.

A munka az a szál, amely a véneket az élettel összeköti.

Az öregekhez hozzánőttek a tárgyak, és sokkal többet jelentenek számukra, mint a fiatalnak.

Ha valaki beteg, annak az egész teste beszél.

Azt akarom, hogy az ember abszolút ura legyen önmagának, mert annál inkább kapható lesz a közösség (kezes) szolgájává válni.

Hull az eső cefetül, holnapra tán kiderül, hogy az égbolt kiderül- ééé!

A születésnapomra pezsgőt hoztál. Téged éltessen isten, mert én is csak úgy élek.

Hûséges társam, szerelmem, apám, gyerekem, szerelmesem, miért hagytál el erre a pusztító magányra? Isten, Isten, ha vagy. Mit vettél el! Hát nem láttad, milyen boldogok voltunk?

A szerelem csalfa madár, alig fogtad, máris elszáll, égből szállott, éghez reppent, egy-két tolla maradt itt lent.

Annyira eggyé lettél az életemmel, hogy teljesen tehetetlen, tanácstalan, béna volnék Nélküled. Mindennek Te adsz értelmet és jelentőséget. Olykor végiggondolni sem merem, mennyire szeretlek.

Házasságunkat, mint házasságot, egyikünk se tudja túlságosan komolyan venni. Kapcsolatunk oly sokrétû, oly intenzív, állandóan igénybe vevő, heves és vad, hogy minden máshoz hasonlít inkább.

A gyermeknek túl kell élnie a szüleit, fordítva természetellenes, és a gyerek gazdasági szükségesség is, a nyugdíj kicsi, a szociális otthonokban kevés a férőhely, valakinek támogatnia kell az idős családtagokat.

Ha már a könyvtárosnak van ízlése, akkor kezd a körzetének is ízlése lenni, csakhogy ehhez nemcsak könyvek tartalmát kell ismerni, hanem az olvasók lelkivilágát, képzettségét, problémáit, még sérüléseit is.

A gyerek kiszolgáltat mindennek, mindenkinek, annak enni kell adni, arra keresni kell, ha az ember belehal is.