Szabó Magda

Voltaképpen elég, ha egyetlenegy valaki tudja az emberről az igazságot. Elég ahhoz, hogy az ember élni tudjon.

Az élet hosszú-hosszú folyamat, minden órája hozhat váratlan fordulatot, valami meglepetést.

A felnőttek néha abból indulnak ki, hogy annak, aki fiatal, eleve nem lehet jogos kifogása.

Mindenki mindenkiért felelős. És az élet egyetlen élet! Mindenkié csak egyetlenegy.

Nem azok a percek a legsúlyosabbak, amelyekben valóban történik valami - lopás, hirtelen gyászhír érkezése, az órát megzavaró, váratlan dolog -, hanem a látszólag ártatlanok, üresek.

Az ember nem mondja - viseli a gyászt. Attól, hogy hallgat, tán még feketébb lesz odabelül. Pedig jó lehet könnyülni. Vannak, akik a szavaktól könnyülnek.

A gyerekeknek általában van jellemük, csak a felnőttek kinevelik belőlük. A túl okos felnőttek.

Míg fiatal az ember, ahogy leteszi a fejét, már szunnyad, ha pedig megöregszik, elszundít ugyan hamar, de fel is ébred, aztán csak néz, töpreng, mintha úgy rendezte volna a természet, hogy mikorra már nagy darab idő van a háta mögött, legyen módja végéggondolni.

Az élet rossz, kegyetlen, igazságtalan, mégis kötelességem, hogy jót, irgalmasságot és igazságtételt valósítsak meg benne.

A szeretet, amivel szeretnek bennünket, mindig valamifajta kegyelem.

Van olyan beszéd, amelynek szavaiban csak konvencióból vannak magán- és mássalhangzók, és annyira súlyos az érzelemtől, hogy nincs szüksége rá, hogy értelmes legyen.

A politika olyan játék, hogy csak vaskesztyûben játszható. Selyemkesztyûben nem.

Sose tudtam megérteni, miért tartjátok nagyobb ügynek, ha egy ember úgy tud viselkedni, mint egy Isten, és miért arra vagytok büszkék, ha egy Isten válik emberré.

Ha még egyszer az életemben lenne egy igazi, régi, álmatlan éjszakám, összekeresgélném a szavakat, amelyek úgy kiestek a napjaimból, ahogy a szakadt fonálról leperegnek a gyöngyök. Barátság. Gyûlölet. Szenvedély. Ábránd. Szerelem!

Lehet, hogy az emberek mások, mint hiszi? Lehet, hogy másfajta emberek élnek körötte, mint akiket valaha megszokott? (...) Lehet, hogy az emberek értelmesebbek, mint gondolta, és megérzik a tettek mögött a szándékot, vagy még jobbat éreznek, azt, ami a szándék mögött van, s ami néha nem is tudatos, de ott él valahol az ember szívében?

Ne gyászolj! (...) Felejts el engem addig a határig, amíg már nem zavar a rám való emlékezés. Egészen ne! Az fájna! De legyek én körötted valami szelíd és nem bántó emlék, olyan, akire jólesik gondolni, de már nem könnyeztet meg. Ne úgy jussak az eszedbe, hogy belerándulj a fájdalomba, hanem úgy, hogy elmosolyodj.

Minden ember külön világ, egy sem ismétli meg önmagát.

Nem volt se megoldás, se magyarázat, csak iszonyatos napok és hetek. A titkot még csak megosztani se lehetett senkivel, törhette az ember a fejét, mért kezdődik meg valami, ha abbamarad, s mért lesz ilyen szomorú és érthetetlen vége?

Ott kezdődik a nagyemberség, hogy az ember észreveszi, hogy mások is élnek a földön őkívüle, és amit tesz, úgy teszi, hogy nemcsak magára gondol, hanem másokra is.

Vannak az életben kimondhatatlan dolgok és nehezen gyógyuló sérülések.