Ha még egyszer az életemben lenne egy igazi, régi, álmatlan éjszakám, összekeresgélném a szavakat, amelyek úgy kiestek a napjaimból, ahogy a szakadt fonálról leperegnek a gyöngyök. Barátság. Gyûlölet. Szenvedély. Ábránd. Szerelem!

Kapcsolódó idézetek

1. Ébrednek újra eltünt boldog évek, Egymásba folyva, mint ködfátyolképek, Ébred kihalt vágy, vesztett szerelem, Illatmaradvány hervadt levelen... Gyulai Pál
2. Suhog a vágy, selyem az árnyék, szívem a szó, szemem a szándék, esténként esőként szitálnék, nem is keresve rátalálnék: kitárná ablakát, s ajándék lenne Õhozzá hullanom.
3. Amikor elváltunk, szívem fénylő lángja Kialudt örökre sötét éjszakába`... Komor bánattá vált tündöklő reményem, Fojtogató kínná égő szenvedélyem... - Sötét, bús fellegek nyargaltak az égen. Ady Endre
4. Ajkad egy új, csodás igét keres, Telit, zengőt, a régi szóknál szebbet, Az esti felhő... hûvösebbet, Talán ezt: ölj meg! tán ezt, hogy: szeress! Tóth Árpád
5. Többé nem fonódsz napjaimba. kitoloncollak belőlem. elhalad veled a vonat a bizalom, az összetartozás állomásai mellett. csak nézed az ismeretlen tájat, aztán éjszakánként visszaszöksz és felfegyverkezett emlék masírozol álmaimban. Pethes Mária
6. A csupa szavakból táplálkozó szerelem csődbe jut időnként, egyre önmagán kérődzik, és kínlódva keresi a megfrissülést. Vannak felhangolt, lüktető, eksztázisos órák és az édes, kínos epedések becses percei; de ezeket a csúcsokat csak valami görcsös egységet kereső szándék köti össze és a sokszor nagyon fárasztó elhatározás, hogy: "Ma is úgy, mint tegnap!" Kaffka Margit
7. Elmenni messze, magasba felrepülni, csapódni kőhöz, üvegként összetörni. Veled, mégis egyedül állni, csak állni szótlan, végleg összeforrva az életen túl, egy csókban. Kormorán
8. Gyöngyök perdülnek szét. Jaj, odalett a zsinórjuk? Felfûzném ismét, de mit érne: hiányzol, biztos csat, hogy meg tudd őket tartani, Kedves. Rainer Maria Rilke
9. Lehet, hogy többé már vissza sem jövök - ha nem talállak, ha nem beszélhetek veled, ha nem mondod, hogy éljek tovább a kedvedért, a szívedért, a gyönyörû­ségedért, a szerelmedért... Ha nem lelem fel a hangodban a reggeli falevelek illatát, a kezed szorításában az álom ölelését és a szemedben a fényt, amely a kelő napé, amint fénylő, fehér kócsagmadarakat küld előre a borongós felhők közé, míg alant hidegen, szigorúan hullámzik az éjszakai tó. Krúdy Gyula
10. Magadba roskadsz, mint egy elfáradt gyerek, Szél fújta szavaid úgysem hallják meg. Kopott ágyak, párnák, szakadt, piszkos függöny, S lassan a földre hull egy üvegszínû könny.