Száraz Miklós György

Az élet valóságát akkor látjuk igazán, ha nem a magunk szenvedése vonja el a figyelmünket, az erőnket. Ha eggyé válunk a mások szenvedésével. Mert a mulandó boldogság mögött, az élet felszíne mögött valami ősi és hatalmas létezik, és bármi is az, a fájdalom útján érhető el.

A gyerek bizonyos dolgokba úgy nő bele, hogy arról beszélni sem kell. A gyerek érzi, látja, tudja, hogy mit szabad, és mit nem. Szinte mindenről tudja.

Mindennek a szavak az okai. Szavakkal mindent meg lehet magyarázni, mindent igazolni lehet. A szavak a tetteink álcázásául szolgálnak. Szavakkal azt bizonyítunk be, amit akarunk, majd az ellenkezőjét is.

Bármilyen közeli is a múlt, valójában már történelem. Ami két perce még jövő volt, az egy perce már múlt, és azóta történelem.

Az élet akkor szép és kényelmes, ha szépen és kényelmesen éljük.

Hazamegyek, bárhol legyen is az, ahol szeretteim és barátaim élnek. Otthonomnak érzek minden olyan helyet, ahol szabad akaratomból egy hétnél több időt töltöttem egyhuzamban. A régi görögök úgy tartották, ott a hazánk, ahol jól megy a sorunk. Talán nekik is igazuk van.

Mindenki életében vannak olyan időszakok, amikor minden megtörténhetett volna, amikor minden egészen másként is történhetett volna.

Mulasson csak! Amíg fiatal. Nem? Ha egyszer ez mulattatja. Mer` aztán más késő bánat! Nem marad, csak a vágy. Mer` az megmarad ám!

Az embernek a hangja nem öregszik, és a képzelete sem. Meg a vágya! A vágya! A legöregebbeket is marcangolja.

Azt mondják (...), hogy csak a gyerekekhez jön a Mikulás. Badarság! Mindenkinek addig jön a Mikulás, amíg jön. Aztán amikor nem jön, akkor tényleg nem jön. Marad a keserûség, hogy mit mulasztottunk.

Egy férfi bármit megtehet, felapríthatja a családját, elkártyázhatja a birtokot, kimaradhat három nap és három éjjel. Még a cseléddel is kikezdhet. Csinálhat bármit, de sírni nem sírhat. Mert meglátják a gyerekek, és akkor hová lesz a világ!

Nemcsak a mások érzelmeit kell tisztelnem, hanem éppúgy tisztelnem kell a saját érzelmeinket is. (...) Egyik a másik a nélkül nem megy.

Soha, egyetlen férfiért sem érdemes megdögleni! Csak az igaziért! Érte érdemes! Élni!

A villám nem más, mint az Isten nyila (...). És ha már egyenesen a Mindenható fáradoznék azon, hogy célba vegyen minket, akkor úgyis minden hiába. Nem igaz? Mert az Isten bizonyára kitûnő sportlövész. Ha puskavégre akar kapni minket, ha pontosan ide akar csördíteni a villámostorával, hát akkor úgyis elkap.

Az emberi találékonyság még az emberi butaságnál is mérhetetlenebb. De ne gondold, hogy ez vigasztaló! Nincs borzalmasabb, mint amikor a kettő kéz a kézben jár.

Butaság és véletlen! A két fő rendező elv! (...) A teremtésben az égegyadta világon mindent a véletlen határoz meg.

Hajlok rá, hogy a véletlennek mondott tüneményes szövevényt, ezt a mindent behálózó, hol kegyetlennek, hol jóságosnak mutatkozó rendszertelen rendszert akár a legfőbb törvényszerûség hangzatos címével is felruházzam.

Az emberiség múltját kutató tudós koponyák párhuzamot vonnak a véletlenszerûség és a butaság közt. Azt állítják, az emberiség története nem más, mint a kedvező isteni véletlennek örökké ellenszegülő, konok emberi butaság históriája.

A véletlen (...) távolságot tart. Akár a macska. Nem jó és nem rossz. Végképp nem isteni. Nem kedvez és nem akadályoz. Néha belénk botlik, és az untig elég.

Az emberiség történetét inkább folyamatos korrekciók láncolatának tekinteném. Botlások, hibák, mellékutak, szakadékok. Eddig megúsztuk. Lehetett javítani. Alkudozni. Új és új szövetségeket koldulni. Eddig valahogy mindig átcsúsztunk a pótvizsgán.