Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Hajlok rá, hogy a véletlennek mondott tüneményes szövevényt, ezt a mindent behálózó, hol kegyetlennek, hol jóságosnak mutatkozó rendszertelen rendszert akár a legfőbb törvényszerûség hangzatos címével is felruházzam.

Száraz Miklós György
🐶 Kutya 🔮 Jövőkép
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Viselkedésünk minden gyakorlati szempontból véletlenszerûnek tekinthető. Azaz megjósolhatatlan, alkalomszerû, körülírhatatlan, előreláthatatlan és szabálytalan. Ezzel a feltételezéssel csak egyetlen baj van. Hogy alapvetően téves. Barabási Albert-László
  2. Az, hogy az életben ennyi minden múlik a véletlenen, egyszerre rendjén való és végtelenül igazságtalan. Claire Keegan
  3. Úgy érzem, hogy minden, ami történt, az sorsszerû volt, az elkerülhetetlen volt. Mindennek, ami volt, annak úgy kellett lennie, ahogy volt. Mindennek, amit átéltem, úgy és csakis úgy kellett történnie, ahogy történt. Minden természetesnek, magától értetődőnek, egymásból következőnek és szükségszerûnek tûnik föl ma már bennem. Bächer Iván
  4. Arra gondolok, milyen furcsa, ahogy az életünk alakul. A véletlenszerû pillanatok, ha tudatos döntésekkel kapcsoljuk össze őket, no meg egy nagy adag reménnyel, olyan jövőt alkothatnak, amely előre elrendeltnek tûnhet. Nicholas Sparks
  5. Én nem értettem meg a világot. Próbáltam megtanulni a törvényszerûségeket, de a világ folyton rögtönöz, döntő szerepet enged a véletlennek. Kaján Tibor
  6. A tudomány rendszerességből és véletlenből áll. A véletlent lehet szerencsének is nevezni. Róna-Tas András
  7. Az ember életében a véletlen is törvényszerû. Visszanézve mindenképpen annak tûnik, hiszen a konzekvenciái megmásíthatatlanok. Darvas József
  8. Minden, ami meglepő, szokatlan, zavaros és váratlan, vagyis közelebb sodor a káoszhoz, az nekem bizony örömöt okoz. Gyûlölöm a rendet, brrr! Böszörményi Gyula
  9. A szerencse oly szeszélyes, hogy bármi megtörténhet. Michael J. Fox
  10. Némileg rejtélyes az a tény, hogy a Világegyetem egész anyagtartalma az általános törvényszerûségeknek engedelmeskedik. Ha a világmindenség valóban véletlen jellegû volna, és tisztán valószínûségi alapon mûködne, akkor azt várnánk, hogy a fizika törvényei által megfogalmazott szabályszerûségek egy idő után megváltoznának vagy akár meg is szûnnének. Egy olyan világegyetemben, amelyben bármi megtörténhet, akár az is előfordulhatna, hogy a fizika alapvető törvényei egyszerre csak érvényüket veszítik. Keith Ward
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat