Szent-Györgyi Albert

Az ember ragadozó állat, és abban különbözik a többi ragadozótól, hogy saját fajtársait is képes zsákmányul ejteni. Otthon szereti a békét, ugyanakkor szívesen indul vadászni, hogy másokon uralkodhasson. Ennek megfelelően kétféle erkölcsre van szüksége: otthoni célokra egy magánerkölcsre, zsákmányszerző útjain pedig egy nyilvános, közösségi erkölcsre. A két erkölcs szöges ellentétben áll egymással. Ami szégyen az egyik erkölcsi kódrendszerben, az dicsőség a másikban - és viszont. Megbüntethetnek bennünket, ha otthon engedély nélkül fegyvert tartunk, de ugyanaz az állam, amely bennünket büntet, a munkánk által megtermelt jövedelem jelentős részét a legaljasabb gyilkos eszközök előállítására fordítja - olyanokra, mint a harci gázok, a napalm, a fulladást vagy a növényzet pusztulását okozó szerek.

"Akár jó, akár rossz, de az én hazám" - ez az elv csak akkor volt érvényes, amikor a nemzeteket elválasztotta egymástól a távolság. Amióta a távolságok eltûntek és az emberiség gyakorlatilag egyetlen csoportba tömörült, a gyilkosságot gyilkosságnak kell neveznünk, függetlenül a legyilkolt áldozat bőrének színétől, egyenruhájától vagy útlevelétől. Ugyanígy kell büntetnünk a gyilkosságot is, legyen bár egyéni vagy tömeggyilkosság, és azt sem nézhetjük el, ha indokként a politikát hívják segítségül.

A felületes szemlélő számára a katonai világszerkezet lényegében két hadseregből áll, a két szuperhatalom, az Egyesült Államok és a Szovjetunió hadseregéből, amelyek szembeállítva egyensúlyban tartják egymást. Valójában nem így van. Az igazság az, hogy ez a két hadsereg egymás legnagyobb szövetségese, hiszen a szovjet hadsereg nélkül nem volna szükségünk a saját hadseregünkre, és megfordítva; a két ország állampolgárainak munkájával termelt értékek pedig nem áramlanának többé a honvédelmi minisztériumokba. A két nagy hadsereg összehangoltan mûködik, félelmet és gyûlölséget szít, hogy megakadályozza a béke létrejöttét. Mindkettő nagyon bátor, csupán egy dologtól fél: a békétől, amely a sereget fölöslegessé tenné. Ezért mindkettő teljes erővel harcol a béke ellen.

Az emberiség úgy növekszik, mint a kígyó. Időnként levedli régi bőrét és új bőrre tesz szert.

A végső kérdés (...) az, hogy képes lesz-e túlélni az emberiség a ma élő emberek mesterkedéseit, akik - úgy látszik - gyakran inkább őrült majomként, mint épeszû emberként cselekszenek.

Ma már a történelmet inkább a laboratóriumokban alakítják, mint a fővárosokban.

Az alapkutatás kérdéseit és megoldásukat általában nem használhatjuk fel azonnal. De bizonyos idő múlva a legtöbb alapvető felfedezés alkalmazható, és hozzájárul az élet minőségének a javításához.

Minden hadsereg megteremti a maga ellenhadseregét, amelyet túl kell szárnyalnia.

Óvatos becslések szerint az Egyesült Államoknak minden egyes vietnami harcos meggyilkolása ötvenezer dollárjába került. Ebből az összegből minden meggyilkolt embert tízszer lehetett volna föld körüli luxus-hajóútra küldeni.

Az alkotó mûvészt nem dicsérő szavakkal tiszteljük meg legjobban, hanem azzal, hogy megértjük és megbecsüljük mûvét.

Az ostobaság kedveli a tömeget, az értelem egyedül tör utat magának.

Nem lehet általában azt mondani, hogy jó és rossz környezet, mert ha egy halat kiveszek a vízből és kiteszem a legszebb fûre, az annak nem jó környezet. De ha egy nyulat beteszek a tengerbe, az neki nem lesz jó környezet. Szóval nincs jó és rossz környezet, csak az a jó, amihez hozzá vagyunk "szabva".

A tudománynak mindig az volt a "betegsége", hogy a nagy új problémákat is azzal a tudással akarta megoldani, ami már megvolt.

Az a sok adat, amit az ember fejébe belepréselnek, úgyis elpárolog, abból semmi sem marad, azt az ember mind elfelejti. Ami megmarad, az a tudomány vagy a mûvészet, vagy a szépség szeretete. A probléma megoldásának vágya, a tettre készség, ezek az egyéni kvalitások fontosak.

Én már úgy vagyok, ha valami újat mondok, és mindjárt cáfolnak, akkor azt mondom: "Ez jó, úgy látszik, ez új", és ha elfogadják, akkor elszomorodom, mert úgy érzem, hogy nincs jelentősége.

Ha valakit nem feszít, nem sodor teljesen magával a tudomány iránti vágy és tehetség - az semmit sem tud csinálni. Először tehát tehetség kell. A tehetségen kívül kell egy olyan társadalom, amelyik ezt méltányolni tudja.

Mindenünket, amink van, végeredményben az alapkutatásoknak köszönhetjük. Ha elvennénk mindent, ami ezekből származik, akkor meztelenül maradnánk az erdőben, vagy valamelyik barlangban.

Az értékelésünk alapját képező normákat a legtöbben közülünk nagyon korai éveinkben lefektetjük, és később ezeken már nem tudunk változtatni.

Mindenünket, amink van, végeredményben az alapkutatásoknak köszönhetjük. Ha elvennénk mindent, ami ezekből származik, akkor meztelenül maradnánk az erdőben, vagy valamelyik barlangban.

Amikor egy világ összedől, a sors a lét vagy nemlét kérdését tárja a nemzet elé. Erre a kérdésre tisztán és világosan kell felelni. Akarunk-e élni s hogyan, milyen legyen az a világ, amelyet építeni akarunk? Kitérni a válasz elől vagy halogatni a feleletet nem lehet, mert ez egyértelmû volna az életről való lemondással.