Szerb Antal

Ha az Időben éppúgy lehetne utazni, mint a Térben, bizonyára pokoli meglepetések érnének bennünket.

A kaland az, ami egyik percről a másikra történik; aminek nincsen tegnapja és nincsen holnapja. Minden egyéb nyárspolgári életmód.

Az író, kedves olvasóm, bizonyos elfogódottságot érez, amikor történetének legfontosabb mozzanatához közeledik. Igyekszik elhalasztani, sokáig másról beszél és közben reménykedik, hogy valami csoda fog történni, valaki más megírja helyette. Az író sem szereti a felelősséget és a Nagy Jelenet előtt csaknem összeroppan. De azután mégsem halaszthatja tovább. Nagy lélegzetet vesz és igyekszik minél hamarabb túlesni rajta.

A fiatalság, különösen ha csoportban van és ha nem kell tartania semmiféle megtorlástól, mindig is gúnyos és fölényes az idősebbekkel szemben, kétségbe vonja azoknak szellemi képességeit, mulat szokásaikon és ha lehet, még túlozza, sőt meg is játssza a két csoport között lévő különbséget.

Minél szellemesebb vagy, annál több jóindulatot és udvariasságot kell tanusítanod, hogy az emberek megbocsássák felsőbbségedet.

Ha egy társadalom vezető rétege megérteni, sajnálni kezdi az alsóbb osztályokat, idealizálja költészetében, reformterveket vitat meg, hogyan lehetne sorsukon javítani: a történelem tanusága szerint ez nagyon szép, nagyon nemes vonás, de egyrészt nem használ sokat az alsóbb osztályoknak, másrészt végzetesen rossz jel a vezető rétegre nézve. Annak a jele, hogy a vezető réteg elvesztette önmagában való hitét, elvesztette hitét kegyelemszerû kiválasztottságában. És ez annyit jelent, hogy elvesztette létjogosultságát.

A szépséghez nem elég a nyersanyag, a test: az a kérdés, mit tudnak csinálni vele.

A pesszimista jósokat nem szokták szeretni.

Az értelem világos és nincs hatalma másokon, mint a bölcseken. A csalás viszont értelmetlen és éppen ezért van hatalma a sokaságon.

A nagy szónok hatása nem azon fordul meg, hogy mit mond, hanem azon, hogy hogyan mondja.

Zsenialitás nincsen megszállottság nélkül.

A nemesember, ha tönkrement, a királyi gondviselés napsugarára számított, mint ahogy később a "történelmi osztályok" az államnál vagy a vármegyénél kerestek elhelyezkedést, ha elfutott alóluk a föld és a vagyon. Ha pedig annyira süllyedtek, hogy abba a mélységbe már nem hatolhatott le a királyi tekintet, akkor jött a szélhámosság, a rang látszatával való visszaélés, a férfi hamiskártyás vagy selyemfiú lett, a nő kiárusította magát - de dolgozni nem dolgozott, mert ezzel megsértette volna a dolgok örök rendjét, amely a munkát a polgárság és a parasztság osztályrészéül jelölte ki. Ez a felfogás nehezen egyeztethető össze a mi világképünkkel, pedig fonáksága éppen abból következik, ami oly nagyszerû és szép a régi világban: hogy minden öröktől kiszabott helyén áll és mozog, mint a csillagok. Az ember ebben a világban nem választhatja tetszése szerint életformáját, mert születése véglegesen kijelöli azt és aki saját életformájából kiesik, nem cserélhet életformát, hanem a semmibe zuhan.

Igen veszedelmes a mai gazdasági élet indítékaiból visszakövetkeztetni múlt századok történelmére és azt képzelni, a régi háborúk is nyersanyagért vagy piacért folytak.

A csodavárás sokkal általánosabb emberi és történelmi jelenség, semhogy egy kor kizárólagos sajátjának lehetne feltüntetni. Az ó-egyház állandó csodavárásban élt és a csodák be is következtek; Kr. u. 1000-ben az egész emberiség vonagló izgalomban várta a legnagyobb csodát, a világ végét és a csoda nem következett be. A csodavárás nem jellemző a korra; csak az, hogy miféle csodát vár.

A mágia riasztó légkörében nem mindenki tud lélekzetet venni.

Az embereket nem Isten veti a pokolba vagy emeli a mennybe, hanem saját lelkük - és amikor lelkiállapotuk megváltozik, ennek megfelelően költöznek át egyik másvilági helyről a másikra.

Az emberek mind egy szerepet élnek vagy akarnak élni. Egyszerûbb síkon ez a szerepjátszás is egyszerû: a nők úgy mosolyognak és fésülködnek, mint kedvenc moziszínésznőjük, és igyekeznek magukra ölteni feltételezett lelki tulajdonságait is. A férfiak megjátsszák a kiváló orvostudós, az önfeláldozó családapa, az aranykedélyû bohém stb. hagyományos szerepét. De magasabb síkokon, magasabb és bonyolultabb lelkeket magasabb és bonyolultabb történelmi és irodalmi szerepek csábítanak: a Múzsa, a Mártir, az Elátkozott Költő, Széchenyi vagy Petőfi szerepe.

Nem mindig azok a gyermekek érzik a legerősebb kötöttséget anyjuk iránt, akiket anyjuk túlságos szeretettel vett körül, nélkülözhetetlenné téve magát - néha az ellenkezőjére látunk példát: van, aki örökre kötve marad anyjához, mert örökké meg akarja hódítani.

Senki sem nagy ember a lakája szemében.

A legmagasabb galantériával együtt jár a szélsőséges bőkezûség, és annál inkább nagyvilági ember valaki, minél kevésbé pénzember.