Ugrás a tartalomra
A nemesember, ha tönkrement, a királyi gondviselés napsugarára számított, mint ahogy később a "történelmi osztályok" az államnál vagy a vármegyénél kerestek elhelyezkedést, ha elfutott alóluk a föld és a vagyon. Ha pedig annyira süllyedtek, hogy abba a mélységbe már nem hatolhatott le a királyi tekintet, akkor jött a szélhámosság, a rang látszatával való visszaélés, a férfi hamiskártyás vagy selyemfiú lett, a nő kiárusította magát - de dolgozni nem dolgozott, mert ezzel megsértette volna a dolgok örök rendjét, amely a munkát a polgárság és a parasztság osztályrészéül jelölte ki. Ez a felfogás nehezen egyeztethető össze a mi világképünkkel, pedig fonáksága éppen abból következik, ami oly nagyszerû és szép a régi világban: hogy minden öröktől kiszabott helyén áll és mozog, mint a csillagok. Az ember ebben a világban nem választhatja tetszése szerint életformáját, mert születése véglegesen kijelöli azt és aki saját életformájából kiesik, nem cserélhet életformát, hanem a semmibe zuhan.
Kapcsolódó idézetek
-
Úgy érezte, ha gazdagok módjára élne, kényelemben, távol minden anyagi gondtól, tulajdonképpen elárulná családját és osztályát. Ha tétlenül ülne és cselédséget tartana, hogy helyette dolgozzon, valami módon anyja emlékét sértené meg, halála után adná tudtára, hogy önmagát nálánál különbnek tartja, jobb életre méltónak, mint amit ő élt.
Marcel Proust
-
Az ember, nincs mit tenni, rendkívül aktív lény. Nem nyugszik. Mindig kell neki valamit csinálni. Amíg a mindig csinálást az agráriumban lehetett kiélni, nem volt ezzel probléma, amikor az iparban, hát, az is kezelhető. Ám, amikor a múlt század hatvanas éveiben az ipari fejlődés abba a szakaszába ért, hogy az egyre bővülő termeléshez is sokkal kevesebb élőmunkára volt szüksége, akkor rengeteg ember felszabadult. Egy csapásra fellendült a szolgáltatások világa, és a mûkörmöstől az divattervezőig csomó olyan fura szakma jelent meg, ami nem állít elő semmi lényegeset, de részesedik az emberiségnek a termelés során előállított javaiból. Ami persze jó dolog, mert aki dolgozik, az nem hal éhen. Csakhogy a nélkülözhető szakmákkal egy időben megjelent még valami: a szabadidő. Ami egyrészt örömre ad okot, másrészt bizony probléma is, mert aki unatkozik, könnyen fordul a társadalom számára káros aktivitások felé.
Csányi Vilmos
-
Ha valaki a pénz után megy, a világ kisemmizheti. Ha az élvezetek után megy, a világ megalázhatja. De ha az ember mindenekelőtt egy növekvő személyiség, bármit magáénak tudhat, amit az élet számára kínál.
Harry Emerson Fosdick
-
Azt szerették volna, ha egy rendes lánnyal kezdek járni, félrerakom a pénzt, összeházasodunk, aztán letelepszünk, és szerzek magamnak egy rendes, állandó munkát. Aztán csendben telnek-múlnak a napok, évre év jön, a világnak sosincs vége, ámen. Köszönöm, de én ebből nem kérek! Kell, hogy legyen ennél jobb is. Nekem nem hiányzik ez az egyhangúság, nem hiányzik, hogy az életemet ilyen dögunalomban bicegjem végig. Ebben a világban, gondoltam, ahol mûholdakat tudtak fellőni az égbe, ahol arról beszélnek, hogyan fognak eljutni a csillagokra, kell hogy legyen valami, ami megdobogtatja az ember szívét, amiért érdemes az egész világot végigkutatni.
Agatha Christie
-
Szeretet nélküli, gátlástalan, aljas emberek mindig voltak, mint ahogy mindig születtek testi hibás csecsemők. De ha olyan társadalmi rendszereket hozunk létre, amelyekben az ilyen emberek nem juthatnak pozícióba, nem juthatnak szerephez, akkor van esély. Már vannak olyan társadalmi formációk a világban, amikben az egyén az optimális megközelítő mértékig megtalálhatja az identitást, nem kényszerül mellékpályára, nem siklik ki az élete. Amikben szó sem lehet arról, hogy az aljasság, a hízelkedés előnyt élvezzen a szakértelemmel szemben, hogy valaki teret engedhessen az agresszív ösztöneinek.
-
A legújabb időkig az ember önmagának volt bálványa. Tartózkodási helyét, a Földet, a mindenség középpontjába helyezte s szentül meg volt győződve, hogy az egész mindenség a Földért, a Föld pedig az ember kedvéért van. Példátlan önösségében a Földet nem meghódított birtokának, hanem örökségének tekintette s azt hitte, hogy a természet három országa egyenesen az ő tetszésére és úri kényelmére van teremtve. (...) Mindezek ismerete révén az ember olyanformán járt, mint az egyszeri paraszt, aki a világ urának álmodta magát, s reggel nyomorult viskóban ébredt fel.
-
Ha mindenét el is veszti valaki kártyán, lehet azért úriember. Hanem aki hivatásos kártyás, abból él - az mindig csak kalandor, kivetett senkifia marad.
Margaret Mitchell
-
Az egyenjogúságot hiábavalóan keressük a lábak között. Hiába erőltetik a férfiasodó nők, és a nőiesedő férfiak kificamodott öltözködésükkel, a valamikori gyengébb nem pedig hiába erőlteti fiús hajviselettel, férfiaktól eltanult dohányozhatnékjával, trágárkodásaival. A nő, a génjeibe rótt hirtelen hangulatváltozásoknak köszönhetően, már nem az egyenjogúságért küzd, hanem az uralkodásért, és ilyenkor visszaveszi ősi fegyvereit, nemiségét fitogtatja, a meztelenkedés divatjának hódol, amíg van mit mutatnia, vagy hervadó bájainak idején a sejtetést mûveli, szolgai férfiasságra idomítva ellenfeleit. A felülkerekedés vágya hajtja az ágyban is, uralkodni akar a tétlenségre ítélt férfi fölött. Az odaadó nő helyébe a szeszélyes nő lép és egyre inkább csupa kapkodás az élet.
Tar Károly
-
Ugyanaz a kor, mely képes volt felosztani az embereket szabadokra és rabszolgákra, amely képes volt kimondani, hogy aki másképp imádja Istenét, mint a hogy ő parancsolja, az meg van fosztva a polgári jogok élvezetétől; amely képes volt fölállítani azt az elvet, hogy csak a "kiváltságos" osztálynak szabad hivatalt és tisztségeket viselni, a többi emberiség pedig bármilyen nagy lángelmékben legyen is gazdag, ki van rekesztve azokból, ugyanaz a kor mondhatta csak ki azon istenkáromló elvet, hogy a nő csak arra van a világon, hogy a férfi kénye-kedvétől függjön, és ez istenkáromló, embertelen elv kifolyása az, hogy a nő még mai napig és kiskorúságra van kárhoztatva, a férfi föltétlen gyámsága alá helyezve.
Kánya Emília
-
A megélhetés még ma is - még átmeneti korunkban is, amikor már olyan kevés kényszerítő körülmény van - arra kényszerít majdnem minden európai férfit, hogy vállaljon föl egy bizonyos szerepet, ez az ő úgynevezett foglalkozása, némelyeknek megadatik a szabadság, amolyan látszatszabadság, hogy e szerepet ő maga választhatja, de a legtöbbjük a helyette választott szerepet kénytelen vállalni. Az eredmény meglehetősen különös: előrehaladottabb korban majdnem minden európai összetéveszti magát a szerepével, ők maguk lesznek saját "jó kis játékuk" áldozatai, ők maguk felejtik el, mennyi hangulat, véletlen és szeszély uralkodott rajtuk akkor, amikor "foglalkozásuk" eldőlt - és mennyi egyéb szerepet is játszhattak volna: de akkor már késő!
Friedrich Nietzsche