Beengedtem egy állatot, amit megfékezni nem tudok. Ha csengő szól, megébredek, de felébredni nem merek. Kérdezem, mi kell neki, a választ ő sem ismeri. - A lelkem vidd, az útba` van! A lélek oly haszontalan.

Kapcsolódó idézetek

1. Arra kellek, hogy ne legyél egyedül, engedd el a lelkem, menekül. A kivetett hálód szorul a nyakamon, engedj szabadon! Intim Torna Illegál
2. Hová mész most, lélek? Hosszú-hosszú út áll előtted. Indulj hát útnak! Remélem, békés utad lesz! E világ már semmit sem tartogat számodra. Távozz hát békével!
3. Hát ennyi az ember. Állat. Indulatos, meggondolatlan állat, saját ösztöneinek prédája, ösztöneinek, melyek arra valók, hogy átörökítse az életet, ehelyett a legidiótább dolgokra sarkallják. Giorgio Pressburger
4. A semmivel naponta szembenézek. Didergő meztelen szivem nem védi rég igézet. Ember vagyok. Szem és tudat, ki lát, hall, érez, eszmél. Tudom, hogy sokkal boldogabb, ha együgyûbb lehetnék. Légy ölelő part, menedék veszendő életemben, kevés, ha nem lehetsz elég, de mégse hagyj el engem. Lator László
5. Az állatok, főként természetes életkörülményeik közt szellemesek és mindenfélét tudnak. Azzal, hogy megszeliditjük őket, megalázzuk, megrontjuk a szivüket és az eszüket. Mi lenne az ember eszéből, ha olyan életre volna kárhoztatva, amilyenre mi a kutyákat, lovakat kényszeritjük, nem is szólva a baromfiudvar állatairól. Anatole France
6. Amikor az ember sokáig van úton, sokáig hall olyan nyelvet, amelyet nem ért, sokáig használ olyan pénzt, amelynek nem tudja az értékét, sokáig jár olyan utcákon, amelyeken még sose járt, szép lassan rájön, hogy a régi énje, és mindaz, amit megtanult, nem ér semmit az új kihívásokkal szemben. Paulo Coelho
7. Üres a fejem, a lelkem árva, Egy nehéz súly húz vissza a magányba, És hatalmába kerít engem a bánat, Teljesen felemészt az önsajnálat.
8. A szívemben lüktet a vér Még energiám is van Csak a lelkem van már elfáradva Teljesen lakatlan Most szabadon engedlek Ennél többet nem tehetek Miféle esküt tennék neked Ha mindent megszegek? Zanzibár
9. Az élet, amióta az eszemet tudom, folyton megoldhatatlan helyzetek elé állít, mert nem szeret engem. Olyan tehetetlen vagyok, mint a kutya, aki véletlenszerûen kap áramütéseket a laboratóriumban, ezért nem képes azonosítani azok okát. Pedig a titok annyi, hogy nincs ok. Csakhogy ő egy idő után mindig számít a rosszra, mindig készül rá. Hát, nekem is, akár egy beszélni nem tudó állatnak, kérdőjelek sorakoznak a fejemben, kergetik egymást, mint kutya a farkát, egymásba harapnak, majd vinnyognak és vonyítanak.
10. Elfáradtam. A léleknek lennének még céljai, de a test már végképp erőtlen. Szilvási Lajos