Vavyan Fable

Akkor kell hazudni, amikor szükséges! Cél nélkül merő energiapocsékolás, ráadásul idegesítő is!

Az ember nevû szerkezet beépített biztonsági rendszere a lelkiismeret.

Felemeltél, széppé, boldoggá tettél. Ez engem is megijesztett. Már nem én, hanem mi voltam. Örömteli, ámde nyugtalanító skizóban éltem veled.

Nem érthetjük meg a tébolyt, amíg nem azonosulunk vele. Ám ha belebújunk más bőrébe, levethetjük azt valaha?

Azt hiszem, kezdem érteni a vámpírizmusról terjengő legendák logikáját: ha valakit vámpír mar meg, maga is azzá lesz. Ha valaki átéli a borzalmak netovábbját, a rettegéstől maga is megtébolyodhat. Elszabadul benne valami, s vagy szót kér idővel, hogy pusztítson, vagy rejtve marad. A métely bejutott, az elmébe fúródott.

Ha lenne Isten, ezt a kort kihagyta volna a történelemből. Nem szívesen élnék a jövőben, mivel nincs jövőnk. Nyilvánvaló, miért lakhatatlan a többi bolygó. Mert azokon már jártunk. Ha kérdeznének, visszakéredzkednék Kung Fu-ce, Jézus vagy Zarathustra idejébe. De nem kérdeznek.

Vajon Shakespeare-t érdekelte volna Rómeó és Júlia története, ha a Capuletek és a Montague-k imádják egymást? Ez esetben a két ifjú megkötné frigyét, és néhány hétnyi turbékolás után fogcsattogtatva, kivont karddal kergetnék egymást palotájuk hetvenhét termében. Hol itt a téma? Viszont így van rendjén.

Pár évvel ezelőtt megjelent egy remek könyv, amely néhány tucat tökéletesen üres lapot tartalmazott. Ez volt a címe: Amit a férfiak a nőkről tudnak.

Mindennap azt hiszem, máris fokozhatatlanul szeretlek. És másnap mindig arra ébredek, hogy több vagy nekem, mint tegnap.

Tudod, miért is jó még a szerelem? Na persze azonfelül, hogy alapból mesejó?! Az összes egonk részt vesz benne. Ritkábban látjuk-nézzük magunkat kívülről. Szünetel a tudathasadás.

Úgy látom, a szabályok sok esetben csak arra valók, hogy általuk kisajátítsanak valamit.

Bárkivel megtörténhet. Az ember rájön, hogy valahol elszúrta az életét. Nem szeretik eléggé, netán ő nem szeret eléggé, bárkit és bármit: hitvest, munkatársat, hivatást, napkeltét, az életet olyképpen, miként az zajlik - és a szervezet mindenféle baljós tünettel válaszol a megdöccent léleknek.

Addig vagy fiatal, amíg nem veszed túl komolyan magad.

Mindenki a saját életének elrontója vagy felvirágoztatója!

Csak az hal meg, akit elfelejtenek.

A járókelő olyan ember, aki jár, orra bukik, s felkel. És újra elölről. E kifejezésbe belefér az emberi sors.

Kérdezem magam, és válaszolok. Semmi új nem hangzik el.

Márpedig akár mellőznek, akár hanyagolnak, nem leszek hajbókoló udvaronc! Inkább állva tûröm a megaláztatást, semhogy térden csúszva nyaljak!

Azt hiszem, nem lett boldogabb attól, hogy megtanult olvasni. Úgy járt, mint az emberiség az édenkerti kígyó almájával.

Megesik, hogy nincs is tanítvány, csak tanító szándék van.