Vavyan Fable

A szabályos közlekedés és az utópia, szinonimák.

Az előzés egyetlen kritériuma az a bizonyosságunk, miszerint a szembejövő gyáva féreg, tehát még időben félrekapja a kormányt, és fejre áll az árokban. Egyébként az ilyen nagyarcú fickók kocsijára készül a "Ha nem tetszik, ahogy vezetek, akkor tûnés a járdáról!" szövegû matrica.

Pár dolgot meg akarok őrizni, amiben még hihetek. Különben sivárrá, értelmetlenné válik az élet.

Egyébként kívülállóként mi a véleményed az intelligenciáról?

Inkább százszor meghalnék, semhogy egyszer túléljelek.

Az évek múlnak, ráncokra cserélik a szépséget, löttyedtségre az erőt, a belső csend ordítóvá mélyül. A Halál egyfolytában az ajtófélfát támasztja már, és ha kedve szottyan, elkapja az embert.

Mellesleg a külvilág, vagyis az emberi környezet piszkosul ért ahhoz, hogy fokozza a nyomást másokon. Olyan gondolatokra, cselekedetekre késztesse a többi embert, amilyenek azoknak maguktól eszükbe se jutnának.

Az önámítás olyan, mint a hangos zene: segít elhallgattatni a belül zajongó ürességet.

Nem vagyok normális! Nem vagyok tökéletes! Nem akarok hibátlan lenni! Nem akarok mindenkinek, pláne bárkinek megfelelni!

Valahányszor a dohányzás elleni keresztes háború jeleibe ütköztem, muszáj volt rágyújtanom, pedig már majdnem leszoktam, magamtól.

Ami azt illeti, mesélik, hogy létezik valami szeretet nevû elvont fogalom. Szívesen venném, ha végigkísérne életem maradékán.

Akinek manapság semmilyen neurózisa sincs, az agyhalott vagy hazudós.

Mára a dohányzás és az elhízás teljesen proli dologgá vált. A szivarozás megengedett, bár csakis drága példányt végy a szádba, lehetőleg a hanyagul felizzított bankkártyádról gyújtsd meg. Az elhízás nem ott kezdődik, amikor szomorúan látod, hogy csípőben szûk a hinta. Nem, te menten dagadtszámba mész, ha például nőies formák ütköznek ki rajtad, gömbölyû a vállad, nem bök a farod, izmos a vádlid. Már nem csak osztályeltérés, hanem súlykülönbség alapján is megvethetjük, utálhatjuk egymást.

Emelt fővel állok az egyenetlenül is gyönyörû szerelem elébe. Vakon élvezni fogom, míg csak tart. Belepusztulni akkor is ráérek, ha megint szünetelni kezd, vagy netán véget ér.

A te létezésed tesz engem férfivá, harcossá, emberré. Általad sokkal különb lettem önmagamnál. Nélküled hét élet alatt nem élhetnék annyit, mint egyetlen napon veled. Azzal, hogy viszontszeretsz, az egész Világot adod nekem, a teljes életet.

Ha majd nyugdíjba vonulok, vidékre költözöm, a falu legvégére. Lovat, kecskét, kutyát, macskát, oxigént fogok tartani.

Annak, aki tudatában van saját emberi mértékének, és ráadásul biztos lelkû, nincs szüksége folytonos külső megerősítésre saját nagyszerûségét illetően. Mi több, a nagyszerûség-tudat csalképe nélkül is remekül érezheti magát a bőrében.

Nem csak az vagy, akinek ismered magad. Az is te vagy, akinek mások látnak!

Én még ott tartok, hogy minden évben kivonom magam a karácsonyfa-hisztériából. Nehogy már miattam leöljenek a gyökeréről egy gyönyörû, eleven fenyőfát! Aztán boldogan csomagolgatom az ajándékokat, és csak a többedik díszes papírtekercsnél jut eszembe, hogy na, vajon ezeket mégis miből, hány fa élete árán csinálták?!

Különös, a kölyökkor elveszett, megfakult, letörölt hímpora utáni vágy váltotta ki a legfájóbb nosztalgiámat. Hiszen az tesz mindent olyan ragyogóvá, édessé, kívánatossá, az tartja távol a vaskalap józanságot, köznapiságot, unalmat. Az teszi velünk a varázslatot: míg velünk van, úgy tudjuk, a meséből származunk, álomi szabadon. Csodát tenni és érteni egyaránt képesek vagyunk.