Vavyan Fable

Ha az a választék, hogy egy basáskodó, slendrián pacákkal éljek, vagy a saját egommal, akkor inkább szingli vagyok.

Tudja, mindig is furcsállottam, hogy a cirkuszban is akkor tör ki a taps, ha a fakezû késdobáló egyetlen találatra sem képes. Ott áll előtte a nagy trampli, még egy vak is beleállítaná a kést, a mutatványos meg csak szerencsétlenkedik, folyton mellé dob, és ezért még meg is tapsolják.

Soha nem lett volna szabad hátat fordítanunk a természetnek. Miért hiszünk jobban a betonban, a mûanyagban, az élettelen dolgokban? Miért fordítjuk magunk ellen az értelmünket? Sokan még mindig a mûtrágyát tartják oltárukon. Vegyszereznek, mérgeznek mindent, a haszontalannal együtt kiirtják a hasznosat, és végül persze ők is elfogyasztják a mérgeket, hiszen azok bekerülnek az ivóvízbe, az élelmiszerbe, visszajutnak hozzánk. Még ma is megtörténik, hogy némelyik tudatlan gazda macskák, madarak láttán légpuskát ragad, és tüzel. Szerencsére mind többen látják be, hogy tévúton járunk.

A szellemi fölényt szükségtelen éreztetni, éppen az benne az irritáló, hogy érződik.

A szem nem hazudik, mint a nyelv.

Úgy érzem magam, mint lekvár az üvegben, amelynek addig öröm az élet, míg háborítatlanul gubbaszthat a dunsztban.

Egy igazi pasasba fáradságmentesen, percek alatt beleszerethetsz. Viszont évszázadokig is eltarthat, amíg kitörlöd őt az emlékezetedből.

Majd én fogom megváltoztatni a világot?! A világot, amelyet Isten - így mondják - a maga képére és hasonlatosságára teremtett. S ha ez így igaz, nem is csodálom, hogy nem mutatkozik előttünk. Mellesleg nem ártana, ha felkeresne egy menő pszichiátert.

A férfiaknak azért nő a szakálluk, hogy borotválkozzanak, azaz ne kelljen reggelit készíteniük.

Könnyen, jól alszik, érzéketlen: mi az? Férfi a neve!

A szépség, ha üres, csak annyi, mint egy kép a falon. Különben is, képzeld el: leszeded róla a selyemruhát, a fél mázsa smukkot, a húszcentis vakolatot. Mi marad belőle? Valószínûleg csak egy zörgő csontváz.

Nem baj, ha ez nem valóság, nem baj egyáltalán, csak hadd álmodjam. Maradnék még: amíg átitat és új életre kelt a különös varázslat. Mintha visszataláltam volna a lelkem sarkában gubbasztó, édes mesével találkozó lényhez: - hogy hívnak? - szépség a nevem -, s mintha egymásba vesztünk, eggyé olvadtunk volna. Ringass, szépség! Semmiféle mûkábulat, álszédület nem érhet fel hozzád; olyan vagy, gyönyörû, mint a szerelem.

Már az is boldogság, ha tudjuk, mennyire vagyunk boldogtalanok.

Megöljük a tehenet. Megöljük és megesszük. A disznót is. Leszúrjuk, és hamm, bekapjuk. Bármit, ha húsa van. Azután elmegyünk a templomba. Vízbe fojtjuk a kismacskát, a kutyakölyköt; olykor az irtózott újszülöttet is. És templomba megyünk. Megvetjük, gyûlöljük, közvetve vagy közvetlenül elpusztítjuk egymást. Majd templomba megyünk. Kiagyaltuk Istent, hogy feloldozhassuk magunkat és egymást. Elvégre emberek vagyunk. Irány a templom.

Csak az értelmes ember nem gonoszkodik: ugyanis nem látja értelmét.

Olyféle emlékképek törnek rá és zúgatják meg vérét, amelyek valóságosan sosem estek meg vele, de megtörténtükre mindaddig vágyódott, míg hiányuktól ki nem égett.

Piszkos nagy, pocsék háború lesz. A lángba boruló Balkán felperzseli Európát, az iszlám Ázsiát, és akkor a nagyhatalmak szerteszórják az összes nukleáris készletüket. És senki sem tiltakozik, mert az emberiség értelmi és érzelmi színvonala a szappanoperák és a telefonos vetélkedők szintjén stagnál.

Törpének érzem magam a titáni fák tövében. Aztán inkább gyermeknek, aki azt gondolja, hogy minden meseien hatalmas. Ám később, emlékei helyszínére visszatérve, csalódottan keresi a palotanagy házat, annak tágas szobáit, a végeláthatatlan kertet, és persze nem találja sehol, hiszen termete a felnőtt világhoz magasodott; s noha ettől még meglelhetné gyermekkora hangulatát- fájdalom-, képzelete is alkalmazkodott a felnőttléthez. Vagy szomorúan kuporog egy sötét zugba számûzötten, porosodó álmok és félrehajított játékszerek között, avagy- miként a csacsifogat- hámba fogva kocog a felnőtti vágyak sivár- tarka kordéja előtt.

Hát igen, a bûnös elnyeri bûnhődését. Ezt már egy Dosztojevszkij nevû detektív is leszögezte.

Végy egy sikeres filmet, készítsd el gyenge, gyengébb és még gyengébb utánzatát, s ezzel kész is, kinyírtad azt, ami mûködött. Ugyanez a helyzet zenében, irodalomban, bármiben. Szabadítsd fel a kontárokat, ők megbízhatóan, oda-vissza szétbarmolnak mindent.