William Shakespeare

Nehéz idő sújt: itt engedni kell, És mondanunk, mi fáj, nem ami illik.

Amit nem érzel, arról nem beszélhetsz.

Aki szereti a talpnyalást, méltó a talpnyalóhoz.

Az ördög néha Szentírást idéz.

Ki magához nem jó, mást sem szerethet.

A gondolat az élet rabja csak, Az élet pedig az idő bohóca, S az idő, amely a világ tanúja, Megáll majd.

Ész és szerelem mai napság ritkán tartanak együtt.

Nem örök e világ; az sem csoda, Ha sorsunkkal a szeretet oda: Mert hogy melyik vezérli, vitapont: Szerelem-é e sorsot, vagy viszont?

Sokszor mûvel balgaságot az ész, Ha külsőből belsőt ítélni kész.

Tanuld meg a szerelmet, könnyü ez, S hûn megtanúlva többé el se vesz.

Muzsika, vers üdítse lelkedet, Matematikát, metafizikát Csak annyit, hogy gyomrodnak meg ne ártson. Nincs hasznod abból, melyben nem gyönyörködsz...

Szilaj gyönyörnek vége is szilaj, Lázába pusztul el, mint tûz s a lőpor, Mely csókolódzva hal meg.

Ne szóljatok szükségről. A legalja Koldús is, bár teng, bír fölöslegest.

A természet hitelbe adja kincsét.

Sorsának ember néha mestere. Nem csillaginkban (...) a hiba, Hanem magunkban, kik megbókolunk.

Jaj, gyöngeségünk bûnös ebbe, nem mi! Úgy alkottak, hogy így tudunk szeretni.

Árulónk a kétség: Attól foszt meg, mit könnyedén elérnénk, Ha volna merszünk.

Könnyebb nekem húsz embert megtanítani arra, hogy mit volna jó cselekedni, mint egynek lenni a húsz ember közül, aki követi saját tanításomat.

A természet varázsát ontja bőven. A fûben, a virágban és a kőben. Ó nincs a földön oly silány anyag, Mely így vagy úgy ne szolgálná javad; De nincs oly jó, melyben ne volna vész, Ha balga módra véle visszaélsz!

Bennünk több az eskü, a szó: bizony, több a máz, mint a belső repesés; sokat mondunk, s a szerelmünk kevés.