William Shakespeare

Holnap s megint Holnap, meg holnap, mászva így megyen Ez napról napra, míg kimért időnk Levánszorog a végső szótagig.

Ha a merengés édes ünnepén Együtt ülök a múlt árnyaival, Sóhajt bennem a sok vesztett remény És elmúlok: sír újra a régi jaj.

Nem fontolgat az, ki szívével szeret, mert szíve titkát bátran megmutatni kész!

Testünk a kert, akaratunk a kertész.

Időnk csapása, hogy bolond vezet vakot.

Szerelmünkért mi nők nem víhatunk, Nem kérhetünk, csak kérőt fogadunk; De én követlek, s menny lesz a pokol, Ha majd kezedtől szívem haldokol.

Mindenkit szeress, kevesekben bízz, senkivel ne tégy rosszat.

Egy verébfi sem eshetik le a gondviselés akaratja nélkül.

Amik a legyek A pajkos gyermekeknek, az vagyunk Az isteneknek mink; mulatkozásból Ölnek bennünket.

Nincs a világon se jó, se rossz: gondolkozás teszi azzá.

Amik a legyek A pajkos gyermekeknek, az vagyunk Az isteneknek mink; mulatkozásból Ölnek bennünket.

Elvégre te is tartozol Istennek egy halállal.

Mi a becsület? Egy szó. És mi ez a szó, ez a becsület? Levegő. Ez tiszta számvetés. És kié a becsület? Aki szerdán meghalt. És érzi a becsületet? Nem. Hát hallja? Nem. Akkor hát a becsület nem érzékelhető? A halottnak nem. Akkor talán az élőkkel együtt él? Nem. Miért? Mert a rágalom nem szenvedheti. Akkor hát én nem kérek belőle: a becsület csak festett halotti címer; és ezzel véget ér az én katekizmusom.

A kegyelem kényszerről mit se` tud; Az, mint az ég szelíd esője, hull Alá a földre: s kétszer áldva van, - Megáldja azt, ki ád, - és azt, ki vesz.

York napsütése rosszkedvünk telét Tündöklő nyárrá változtatta át.

Örömre várni nem kisebb öröm, mint már örülni...

Ha a világ egy rohadt osztriga, úgy a gyöngyöt kardommal kifeszítem.

A világot csalni: mutass Hozzá hasonló arczot; üdvözöld Szemed-, kezed-, nyelveddel; látszatod Legyen: minő az ártatlan virág, S valód: kigyó alatta!

Egy csillag táncra perdült, s az alatt születtem én.

Sokszor mûvel balgaságot az ész, Ha külsőből belsőt ítélni kész.